Kis–Belmondo: roncsderbi

Kétségtelenül az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény az volt ezen a napon, hogy Kis Sándor és a francia filmsztár Jean-Paul Belmondo fia összeütközött egymással. A Dakaron viszonylag ritkák az ütközések, maximum olyasmi fordul elő, hogy egy motoros mondjuk befordul egy autós vagy kamionos elé, amely aztán elsodorja.

Most sem a pilóták felelőtlensége volt az oka az ütközésnek, hanem az, hogy a szakasz elején az utóbbi napokhoz hasonlóan átláthatatlan porban kellett autózniuk a versenyzőknek. Igazából csoda, hogy eddig nem történt hasonló baleset. A lényeg: Kis és Belmondo ütközött, a balesetben mindkét autó összetört, viszont szerencsére a versenyzők nem sérültek meg súlyosan – egyedül a francia pilóta navigátorát kellett ápolni, neki egy ujja tört el. (A balesetről részletesebben keretes írásunkban olvashatnak.)

Vargának fáj a sérült keze

Lapzártánkig egyedül Varga Ákos érte el a tábort. Várható is volt, hogy ő érkezik a legkorábban, hiszen ő rajtolt a leghamarabb. Az egyetlen ,,talpon lévő" motorosunk egyre kimerültebb, de jól bírja a gyűrődést – csak a keze ne fájna annyira. A KTM-pilóta jobb kézfeje néhány héttel ezelőtt, motoros edzés közben sérült meg – eltört a gyűrűs- és a kisujja. Két nappal ezelőttig semmi problémája sem volt vele (na jó, nem tudott rendesen szorítani, de ez minden), a nehéz, ugratós részeken azonban elkezdett iszonyúan fájni. ,,A tevefüveken ide-oda pattog a motor, és azt nem nagyon bírja a kezem. Az első kétszáz kilométert viszonylag gond nélkül tettem meg, attól kezdve azonban csak szenvedtem. Mind a két tankolóállomáson bevettem egy-egy fájdalomcsillapítót, de az is csak ideig-óráig segített. Az utolsó néhány kilométeren már alig vártam, hogy vége legyen a szakasznak" – mondta Varga, aki a gondok ellenére a 47. helyen ért célba. Eddig mindennap remekül teljesített – az összetettben csak azért van annyira hátul, mert három nappal ezelőtt időbüntetést kapott a maximumsebesség (az idén biztonsági okokból legfeljebb 150 kilométer/órával száguldhatnak a motorosok) túllépése miatt.

Greff quadja kettétört

Varga azon szerencsések közé tartozott, akik még világosban elérték a tábort, és ez azért fontos, mert sötétben a dűnék között lehetetlen gyorsan menni, mivel a lámpa csak a soron következő homokdombot világítja meg. Egyetlen pillanat van, amikor látni, hogy mi van a dűne mögött, az, amikor a pilóta átbuktatja az autót vagy a motort az előző homokdomb tetején. De akkor meg másra kell figyelni. Ha túl kevés gázt ad az ember, akkor az autó megül a dűne tetején, ha túl sokat, akkor orra esik. Kellemes…

De visszatérve még egy kicsit a motorosainkra. Egy nappal korábbról adósak vagyunk még némi információval az egyetlen magyar quados (négykerekű motor) indulóról, Greff Róbertről. A pilóta rendben elrajtolt a Tan Tan és Zouérat közötti szakaszon, nem sokkal később azonban beleesett egy hatalmas lyukba, és keresztben kettétört a versenygépe.

,,Azonnal láttam, hogy szigetelőszalaggal nem orvosolható az eset, és akkor már azt is tudtam, hogy sajnos vége a versenyemnek" – mesélte este a táborban Greff, aki eljön a szervizkamionokkal Nouakchottig, és onnan kell eljutnia valahogy Dakarba. Mauritániából ugyanis visszaút már nincs, csak Szenegálból lehet hazajutni.

Szalayék közel a táborhoz

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek egyelőre eszébe sem jut a hazamenés – legfeljebb akkor, amikor a szeretteikkel beszélnek telefonon, bár az utóbbi két napban az sem gyakran sikerül, mivel Mauritániában nem működnek a mobiltelefonok.

A csütörtök esti vacsoránál Bunkoczi megjegyezte: az Atarba vezető szakasz Balázs pályája lesz. Egyrészt azért, mert a nyolcadik Dakarján induló pilóta már nagyon rutinosan közlekedik a homokdűnék között, másrészt azért, mert a zöld Opel Fronterának is fekszik az efféle terep.

A számítógép tanúsága szerint így is volt. Szalayék a dűnés szakasz előtt álltak tizenöt percet (nyilván ekkor engedték le a gumikat, hogy ne süllyedjenek el a homokban), majd később még egyszer fél órát – elképzelhető, hogy akkor ástak egy kicsit, mivel a toppilóták közül többen is a pályának azon a részén vették elő a homokfutókat, azután pedig szép nyugodt tempóban közeledtek a táborhoz. Lapzártánkkor már csak 63 kilométerre voltak tőle.

A másik két versenyben lévő autósunk közül a Kristóf Márton, Hujber Imre duó a táv felénél valamivel többet teljesített magyar idő szerint este kilencig (egyetlen embert sem találni itt, aki irigyli őket azért, mert sötétben tapogatóznak a dűnék között), Liszi Lászlóról és Tóth Dénesről pedig nincs hír, ami jót is jelenthet – azt, hogy jönnek.

Az éjszaka tehát magyar szempontból mindenképpen izgalmasnak ígérkezik, szombat reggelre ugyanis biztosan kiderül, ki marad versenyben a mieink közül.

Egy kis történelem
1996. január 6-án – csakúgy, mint most – a Zouérat és Atar közötti szakaszt teljesítette a Dakar-rali mezőnye. Akkor egy kicsit rövidebb volt az etap (az össztáv: 374 km, ebből szelektív 365 km). A győzelmet a motorosoknál Thierry Magnaldi szerezte meg (ő a mostani viadalon Volkswagen Touareggel száguld), az autósoknál pedig Ari Vatanen, akiről azt kell tudni, hogy az ő nevéhez fűződik a legtöbb szakaszgyőzelem – 52.

Ez volt az a nap, amelyen az akkor még a Yamaha színeiben motorozó Stéphane Peterhansel győzelmi reményei elszálltak, miután a motorjába rossz minőségű üzemanyagot tankoltak, s emiatt három órát késett a zouérati táborból.