Átadták a közmédia legrangosabb szakmai elismeréseit – főszerkesztőnk Knézy Jenő-díjat kapott

2024.12.12. 17:18
Novotny Zoltán szerkesztő-műsorvezető adta át a Knézy Jenő-díjat főszerkesztőnknek (Fotók: MTI)
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten. Lapunk főszerkesztője, Szöllősi György Knézy Jenő-díjat kapott.

 

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója az ünnepségre küldött videóüzenetében úgy fogalmazott, a díjátadón „a bennünket körülvevő kortárs magyar kultúra kiemelkedő alakjait ünnepeljük, akik értékteremtő tevékenységükkel gazdagítják mindennapjainkat”, akik „nemcsak szakmai kiválóságukkal, hanem emberségükkel és hivatás iránti szenvedélyükkel is kiemelkednek.” Az elismerések nem csupán jutalmak, hanem kifejezik azt is, hogy „észrevesszük és megbecsüljük azokat, akik munkájukkal értéket hoznak létre és összekovácsolják közösségeinket”, valódi kultúrát és tudást közvetítenek a társadalom számára – tette hozzá.

Az elismeréseket összesen tíz kategóriában adták át. A sportújságírók díját – amit Novotny Zoltán szerkesztő-műsorvezető adott át – a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, az Európai Sport Média alelnöke és az MTVA Sportkoordinációs Szerkesztőbizottságának elnöke kapta. 

A DÍJAZOTTAK
Karinthy-gyűrű: Balázs Péter
Duna-díj: Vidnyánszky Attila
Tőkéczki László-díj: Mező Gábor
Sára-Csoóri-életműdíj: Ternovszky Béla
Herczeg Ferenc-díj: Szvorák Katalin
Dohnányi Ernő-díj: Szvorák Katalin
Wacha Imre-díj: Dióssy Klári
Egyesy Géza-díj: Ternovácz István
Gyukity István-díj: Császár Attila
Knézy Jenő-díj: Szöllősi György

Az elmúlt évekhez hasonlóan a közszolgálati média díjait 2024-ben is a Hollóházi Porcelánmanufaktúra készítette. A közszolgálati média díjátadó gáláját december 20-án 21 órakor az M5 kulturális csatorna is bemutatja.

 

 

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
1 órája

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
2026.09.05. 23:59