Azóta, hogy 1992-ben középiskolások és egyetemisták helyett a profiliga játékosaiból áll össze az amerikai válogatott, a Dream Team-ek veretlenek az olimpiákon. Sydney óta ugyan "divat" lett az ötkarikás részvétel lemondása az NBA-sztárok körében, azonban ha kosárlabdáról van szó, az USA csapata mindig favoritnak számít.
Michael Jordan (jobbra) és Scottie Pippen már kétszer is megízlelte az olimpiai bajnokság ízét. Az utódoknak nehezebb dolga lesz, ha "aranyba akarnak harapni"
Michael Jordan (jobbra) és Scottie Pippen már kétszer is megízlelte az olimpiai bajnokság ízét. Az utódoknak nehezebb dolga lesz, ha "aranyba akarnak harapni"
Amióta világ a világ, és amióta az olimpiai program szereplője a kosárlabda, összesen egyszer esett meg az a csúfság a sportág zsenijeivel, hogy nem nyertek érmet a játékokon. 1980-ban Jugoszlávia, Olaszország és a Szovjetunió csapatáé lett a dicsőség. Hogy ez egy csonka olimpia volt, ahol az amerikaiak nem is szerepeltek? Megesik… Ezen az egy alkalmon kívül mindössze kétszer térhettek haza aranyérem nélkül Duncanék elődei, ’72-ben Münchenben ezüst, ’88-ban Szöulban pedig bronz jutott nekik, ekkor mindkétszer a szovjetek nyertek.
Aztán jött David Stern, és az NBA mindenhatójaként nekilátott a bajnokság globális népszerűsítésének. Ennek egyik első és legkézenfekvőbb lépése az volt, hogy elküldte sztárjait Barcelonába, hogy megmutassák a világnak, miről is szól a történet a tengerentúlon. A Jordan, Bird, Magic, Barkley, Pippen, Ewing, Drexler, Stockton, Malone, Robinson, Mullin, Laettner tizenkettőt azóta az "eredeti" Dream Team-ként tartja számon minden emberfia. A következő olimpiákon részt vevő NBA-válogatottak csak gyenge utánzatok hozzájuk képest, mégis azzal büszkélkedhetnek, hogy veretlenek maradtak az ötkarikás tornákon. Persze a körülményeket tekintve (csapatnévsorok, ellenfelek) ez még nem sorolható a csoda kategóriába. A jelenlegi játékosokat és a potenciális ellenfeleket böngészve azonban óhatatlanul is felmerül a kérdés: meddig tart a veretlenség?
1996-ban a világ talán 3 akkori legjobb centere ott volt a csapatban Shaquille O’Neal, David Robinson és Hakeem Olajuwon személyében, és még Sydneyben is volt a keretben "igazi" ötös poszton szereplő játékos (Alonzo Mourning). Sztárirányítókból (Stockton, Payton, Anfernee Hardaway ’96-ban, Kidd és Tim Hardaway 2000-ben) és dobógépekből (Reggie Miller, Mitch Richmond Atlantában, Ray Allen, Allan Houston és Steve Smith Sydneyben) sem volt hiány egyik alkalommal sem, "kiegészítő" emberekként pedig olyan játékosok voltak jelen, mint Grant Hill és Scottie Pippen, vagy éppen Kevin Garnett és Vince Carter. Elképesztően erős névsorok ezek is, de ha belegondolunk, milyen meccseket láthattunk volna, ha O’Neal, Duncan, Malone, Hill, Iverson, Pippen és Bryant nem mondja le a sydneyi részvételt… Ezzel a lépésükkel azonban olyan precedenst teremtettek, amely lehetőséget adott a mai NBA legnagyobb sztárjainak, hogy ilyen-olyan ürügyekkel lemondják az olimpiai válogatottságot. ---- & ---- A