A sporttól nem köszönne el

– Önről köztudott, hogy lelkes teniszjátékos. Miután immár visszavonhatatlanul szakított a GYSEV Rt.-vel, eszébe sem jutott, hogy egy jót ütögessen a pályán?
– Talán az is lehet egy módszer, ha az ember az élete nehéz pillanataiban a sporthoz menekül, de nekem a hétfői és keddi napon annyi teendőm akadt, hogy bánatűző teniszre lehetőségem sem lett volna. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szenvedtem meg a válást, hiszen több mint három évtizeden át erről a vállalatról szólt az életem. December elsejéig kell összecsomagolnom az irodámban, ám ez nem jelenti azt, hogy aztán egyik pillanatról a másikra időmilliomossá válnék, hiszen a jövő tavaszig tele van az előjegyzési naptáram.
– Sporttal kapcsolatos programokkal is?
– Természetesen, hiszen a sportvezetői funkcióim tovább élnek. Megmaradt tagságom a Magyar Olimpiai Bizottságban, elnöke vagyok a hatvanöt szövetséget tömörítő Nemzeti Sportszövetségnek, illetve a teniszszövetségnek is; ez utóbbinak az elnöksége például kedd délután három órán át tanácskozott a vezetésemmel. Az persze magától értetődik, hogy a két szövetség következő közgyűlésén tájékoztatom majd a tagokat az állásváltozásomról. Aztán majd kiderül, hogy e civil szervezeteknek annak idején a sportvezetőként már bizonyító Berényi Jánosra volt-e szükségük, vagy "csak” a GYSEV Rt. elnök-vezérigazgatójára.
– S ha bizalmat kap, folytatja?
– Szívesen dolgozom tovább a magyar sportban, ugyanakkor az is bizonyos: amennyiben azt érezném, hogy a sportban is megritkulna körülöttem a levegő, önként venném a kalapomat. Kárára tudniillik semmiképpen sem szeretnék lenni egyetlen sportszervezetnek sem.
– Lehetett-e annak jelzésértéke, hogy mióta nem ön volt a GYSEV Rt. vezérigazgatója, a vasúttársaság látványosan csökkentette a nevét is viselő női kosárlabdacsapatnak átutalt pénzt?
– E két történet nem függ össze egymással. A sporttörvény ugyanis korlátozta az állami vállalatok közvetlen sporttámogatási lehetőségeit, azon a szponzorációs rendszeren tehát, ami a korábbi években működött és jellemző volt, mindenképpen változtatni kellett volna.

Jó befektetés a kosárlabda

- Ez diplomatikus válasz, de azért az borítékolható: ha ma is ön állna a vasúttársaság élén, bőkezűbben segítené a cég a kosarashölgyeket…
– Az 1921-ben alapított Soproni Vasutas Sportegyesület mindig is a GYSEV csapata volt, csak erről kevesen tudtak. A szocializmus álamatőr időszakában az akkoriban szokásos kapcsolat élt a vállalat és a klub között: működtettük a szakosztályokat, és a sportolók egy részét bújtatott állásokban helyeztük el. A politikai rendszerváltás a sportban is fordulatot hozott, többek között az alibiállások is megszűntek. A GYSEV Rt.-nek fel kellett mérnie, mit óhajt kezdeni a sportegyesületével. Nos, mi úgy gondoltuk, a sport nagyszerű reklámhordozó, és döntésünket érzésem szerint igazolták az évek. Abban ugyanis, hogy a társaság egy szürke kis vasúti cégből Európa-szerte ismert és elismert vállalat lett, a gazdasági teljesítményeink mellett a női kosárlabdacsapat hazai és nemzetközi sikereinek is szerepe volt, hiszen a kosarasok 1993 óta a GYSEV nevét is viselik.
– De miért éppen a kosarasokat emelték ki a szakosztályok közül?
– A futball nagyságrendekkel többe került volna, ráadásul a kosárlabdának Sopron városában és az SVSE-n belül is komoly hagyományai voltak. Egy teljesen amatőr társulat ugyanis már 1958-ban felkerült az élvonalba, s noha az SVSE akkor csak egy idényt tudott a legjobbak között tölteni, klubunk viszszavonhatatlanul felkerült a sportág térképére. A GYSEV név felvétele az 1993-as bajnoki döntő előtt üzletileg logikus lépésnek tűnt, hiszen a csapat működtetése e döntéstől egy fillérrel sem került többe, viszont az együttes azonnal reklámhordozóvá vált. Volt persze kockázata is, hiszen egy csapat akkor hasznos a támogatók számára, ha eredményeivel öregbíti a szponzorok hírnevét, de nekünk igazán nem lehetett panaszunk, hiszen az említett évben az akkori sztárcsapat, az MTK legyőzésé-vel, először a klub életében, bajnoki aranyérmesek lettek a lányok. S mára a GYSEV-Orsit a magyar és az európai kosárlabdázás egyik meghatározó alakulataként tartják számon, és immár három bajnoki arany meg egy Ronchetti-kupa-elsőség szerepel az egyesület históriáskönyvében.

Az Euroliga-sikerre várni kell

– Mit szól azok véleményéhez, akik azt hirdetik: a befektetett összeghez képest jobb is lehetett volna a mérleg…
– Nézze, irigy és rosszindulatú ellendrukkerek mindig és mindenütt akadnak, de aki végiglapozgatja az elmúlt esztendők eredménykrónikáját, az azt látja, hogy a GYSEV együttese a hazai mezőny vezető csapata, és Európában is a legjobbak között emlegetik. Még akkor is, ha az Euroliga négyes döntőjét eddig sikertelenül ostromoltuk.
– Nem félti a jövőbeni sikereket?
– Mint említettem, a GYSEV Rt. sporttámogatása a jogszabályi környezet változása miatt óhatatlanul apadt volna, nem szabad tehát az új vállalati vezetés számlájára írni a kosárlabdára szánt pénzek csökkentését. Az is igaz azonban, hogy az új vezérigazgató, Fehérvári László felfogásához – akivel három évtizede dolgozunk együtt, s ezért bizonyosan nem neheztel meg rám, ha tréfásan ezt mondom – inkább a churchilli "no sport” szemlélet áll közel.

Sebeket adott és kapott

– Ön viszont, gondolom, keményen lobbizott volna a kosarasokért…
– Az én elnök-vezérigazgatói időszakomban egyéb reklámra gyakorlatilag nem költött a cég, s mivel jómagam érzelmileg is erősen kötődöm a csapathoz, biztosan igyekeztem volna a továbbiakban is meggyőzni a tulajdonosokat, hogy a sportra költött összeg nem kidobott pénz. De ez a lehetőség most is nyitva áll. Amúgy meg nem féltem az együttest működtető Raabersport Kft. jövőjét, mert manapság már az igen agilis ügyvezetőnek, Török Zoltánnak köszönhetően hozzávetőleg nyolcvan támogató áll a GYSEV-Orsi mögött. S noha a névadó cég csak a költségvetés tizenöt-tizenhét százalékát állja, a működőképességet sikerült megőrizni, sőt mostanság igazán nagy terveket szőnek Sopronban.
– A GYSEV-Orsi mellett az ön sportbeli életművének talán legfontosabb alkotása a magyarországi Formula–1-es futam megmentése, illetve jövőjének megalapozása. Ugyanakkor a szóbeszéd szerint éppen a Hungaroring Sport Rt. élén végzett tevékenységével szerzett magának ellenségeket…
– Majdnem tíz évet dolgoztam a Hungaroring Rt. elnökeként, és nagyon örülök annak, hogy egy zűrzavaros időszak után sikerült konszolidált viszonyokat kialakítani, a mogyoródi versenyt a vébésorozat egyik elismert állomásává fejleszteni, pénzügyi és szakmai szempontból is sikertörténetté tenni. Ez persze nemcsak az én érdemem, hanem azé a remek csapaté is, melyet irányíthattam, ám arra, mit tagadjam, büszke vagyok, hogy a sportág első számú vezetője, Bernie Ecclestone neve mellett az én aláírásom szerepelhet két olyan szerződésen is, mely a Magyar Nagydíj sorsát 1996 és 2006 között meghatározta, meghatározza.
– E ténykedése mégis az állásába került…
– Nem szeretnék részleteiben beszélni arról, miért köszöntem el a GYSEV Rt.-től, csupán annyit mondanék, hogy tényleg nem a vasúttársaságnál végzett munkám a távozásom oka; ezekre az évekre most is emelt fővel tekintek viszsza. Ami a Formula–1-et illeti: olyan időszakot is megélt a Hungaroring Rt. az elnökösködésem idején, amikor akarva-akaratlanul sebeket is kaptam és sebeket is ejtettem. Valóban van egy személyes konfliktusom, ami még egy négy esztendővel ezelőtti döntésemmel függ össze, és amiről mostanáig nem is sejtettem, hogy ilyen mély ellentét, így sajnos az érintettel kibeszélni sem tudtam.
– Mégis, mit felelne, ha azt kérdezném: a Hungaroring Rt.-nél végzett munkája miatt fogyott el mostanra ön körül a levegő a GYSEV Rt.-nél?
– Azt, hogy ezt ön mondta, s nem az én számból hangzott el…