Aron Pálmarsson bejelentette a visszavonulását – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.05.25. 21:23
null
Fotó: One Veszprém HC
Saját kérésére szerződést bont Aron Pálmarssonnal a férfi kézilabda NB I-ben szereplő One Veszprém HC. Az izlandi balátlövő az idény végén, július 1-jétől távozik Veszprémből, és befejezi profi sportolói pályafutását – adta hírül a bakonyi klub vasárnap hivatalos honlapján.

A Veszprém honlapján olvasható tájékoztatás szerint az izlandi válogatott Aron Pálmarsson először 2015 és 2017 között volt az Építők játékosa, aztán tavaly október végén edzőnk, Xavier Pascual kérésére visszatért a klubunkhoz, miután Yehia Elderaa súlyos sérülése miatt nagy szükségünk volt a poszton egy nemzetközi szinten is tapasztalt balátlövőre.

A 34 éves játékos azonban az idény végén megkereste a klubvezetést, és igazi sportemberi magatartásról tanúbizonyságot téve jelezte, úgy érzi, hogy fizikai állapota miatt nem tud olyan mértékben segíteni a csapatnak a jövőben, amire a céljaink eléréséhez szükség van. A csapat érdekét előtérbe helyezve ezért kezdeményezte szerződése felbontását, kérését pedig a klub tiszteletben tartotta.

„Egy sportoló karrierjét nemcsak a játéktudása határozza meg, hanem a személyisége is. Azt gondolom, játékosunk, Aron Pálmarsson igazi emberi nagyságról tett tanúbizonyságot, mikor az elmúlt napokban megkeresett és jelezte, hogy az egészségügyi helyzetét figyelembe véve nem áll készen arra, hogy a jövőben a sportág legmagasabb szintjén, maximálisan tudja segíteni a csapatot. A szerződése még egy évig szólt, de kérte ennek felbontását, és bármennyire is nehéz volt, azt gondolom, hogy Aron helyes döntést hozott. Szívből kívánom neki, ahogy sportolói karrierje során mindet elért, úgy a civil életben is találja meg a számításait, de ismerve az ő személyét, efelől egy szemernyi kétségem sincsen” – idézte a klub hivatalos honlapja Bartha Csabát, a Veszprém vezérigazgatóját.

 

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert idegenben az FTC és a Balatonfüred is

Kézilabda
2026.04.25. 21:04

Győrben nyert a Szeged, győzött a Budai Farkasok is

Kézilabda
2026.04.24. 19:54

Bodó Richárd a szegedi távozásról: Az edző szólt, hogy nem igazán számít rám

Kézilabda
2026.04.24. 09:25

Tizenegy góllal nyert, alapszakaszgyőztes a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.04.23. 19:44

Felbontja Bodó Richárd szerződését a Szeged – hivatalos

Kézilabda
2026.04.23. 10:30

Két év után az ETO-ba tér haza a magyar irányító-átlövő

Kézilabda
2026.04.22. 19:38

Férfi kézilabda NB I: jó első félideje után a Tatabánya a vártnál nehezebben verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.04.22. 18:53

Mikler Rolanddal hosszabbított a Szeged – hivatalos

Kézilabda
2026.04.21. 14:30
Ezek is érdekelhetik