Megint munkát adnak a botrányhősök a fegyelmi bizottságnak

2002.11.17. 19:59
Címkék
Noha szerény érdeklődés kísérte a székesfehérvári meccset, a lelátón megjelentek egy részéről újfent bebizonyosodott, hogy a meccs számukra csak ürügy a rendbontásra. Ez alkalommal Terjék Lajos második gólját követően indult meg a kispesti tábor egy része; az ultrák egy kerítésen átmászva a "semleges zónába törtek be, hogy aztán a következő szektorban ülő Videoton-drukkereket rohamozzák meg.
Ám a békés, de riadtan menekülő hazai nézők felmentésére érkezett a piros-kék tábor kemény magja. Hogy a két huligáncsoport nem tudott megütközni, az jórészt a szektorelválasztó kerítésnek köszönhető. Perceken át így is roppant feszült volt a helyzet, egymást ócsárolták, köpködték a felek, s a rácsok között át-átnyúlva próbálták az ellenoldali harcosokat megroggyantani. A rendezők felvonulása a nagyobb balhét megakadályozta, de a Videoton, melynek ezen az őszön két hazai meccsét már zárt kapuk mögött kellett megvívnia, újabb szankciókra számíthat. A labdarúgóliga fegyelmi bizottságának elnöke, Szieben László a fehérvári ügy kapcsán egyelőre csak anynyit kívánt mondani, várhatóan hétfőn kapják meg a találkozó ellenőrének jelentését, ami perdöntő lesz a tekintetben, hogy indul-e fegyelmi eljárás.A fegyelmi bizottság elvben tárgyalás mellőzésével is határozatot hozhat, ám mivel a közelmúltban az Újpest– Ferencváros rangadót kísérő cirkusz után e megoldás miatt kritikák érték, ha megindul az eljárás, vélhetően tárgyalás megtartásával határoznak majd a döntéshozók. Noha a Videoton visszaesőnek számít, a fegyelmi szabályzat elvben lehetővé teszi, hogy a múltkorinál enyhébb büntetés szülessen; feltéve persze, hogy a rugdosódások nyomán senki sem sérült meg súlyosabban (a Videoton– Győr találkozó keretjátéka emberélet kioltására alkalmas szerszámok felvonultatásával zajlott, s bár tragédia végül szerencsére nem történt, többen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek). Ilyen megoldás lehet például a szektorok lezárása, vagy a rendezői létszám drasztikus megemelése.Elkerülhetetlennek tűnik ugyanakkor a liga által a már említett két korábbi, botránnyal fűszerezett találkozó után kihirdetett intézkedési csomagterv felélesztése, melyben hatpontos ajánlást fogalmaztak meg a labdarúgó-szövetség, a futballiga, a sportminisztérium és a rendőrség képviselői a szurkolói erőszak megfékezésére. Mint arról lapunkban már többször beszámoltunk, a szeptember 17-én kiadott anyag a rendőri jelenlét stadionokon belüli erősítését, a vendég- és ultraszektorok műszaki átépítését, a civil biztonsági szolgálatok akkre-ditációját, a szurkolói kártya bevezetését, a vendégdrukkerek számának esetleges korlátozását, valamint a fegyelmi szabályok szigorítását sürgette – eddig kevés kézzelfogható eredménnyel…
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
2 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
3 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
3 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
3 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik