Waltner Róbert a Bocáé lett

A szerződés annak ellenére megköttetett, hogy annak létrejöttében úgy két héttel ezelőtt maga az érintett sem hitt. "Kérem, én tisztában vagyok a képességeimmel, azaz nem vagyok egy Boca-szintű játékos…” – mondta lapunknak a háromszoros válogatott futballista azt követően, hogy kiderült, az argentinok igenis a magyar bajnokcsapatból kívánják megerősíteni a keretüket.
Waltner Róbert akkor még úgy döntött, nem utazik el Argentínába, ám miután a Boca illetékesei július 12-én üzentek, hogy fenntartják az ajánlatukat, a labdarúgó másnap mégis elrepült Dél-Amerikába. Az azóta eltelt időszakban különböző hírek érkeztek a játékosról, és azok többnyire nem Waltner Róbert szerződtetését erősítették. A Boca Juniors alelnöke, Pedro Pompilio például a következőket nyilatkozta: "A három kelet-európai futballista, a magyar Waltner Róbert és Éger László, illetve a horvát Antonio Franja most biztosan nem lesz a Boca játékosa. Mivel tizenöt nap múlva kezdődik a bajnokság első felvonása, a hátralévő időben már nem tudunk érdemben foglalkozni a próbajátékosokkal. Ôket amúgy egy Alejandro Domínguez nevű menedzser ajánlotta a klubnak, és ő az, aki a csapatunk túráját szervezte az Egyesült Államokba. Ezúttal azonban nincs idő megnézni az általa ajánlott labdarúgókat, a tesztelésükre talán majd egy későbbi időpontban térhetünk vissza.”
Nos, most már tudjuk, az alelnök tévedett, igaz nem egyedüliként, mert az arany-kék egylet vezetőedzője, Oscar Tabarez arra hivatkozva, hogy a július 28-ai bajnoki rajtig már rövid az idő, érdemben nem tudja feltérképezni a támadót, s kijelentette, nem tart igényt Waltnerre…
A többit már ismerjük.
Waltner Róbert nemcsak egy lett abból a 67 labdarúgóból, akit a Boca kiszemelt a támadósora megerősítésére, hanem végül azok közé került, akik aláírhatták szerződésüket a Liberatodes-kupa legutóbbi győztesével.

– Lehet arról tudni valamit, hogy mekkora felhajtás közepette kötelezi el magát egy labdarúgó a Boca Juniorshoz?
– Velem a következő történt: hétfőn este kivittek a csapat stadionjába, ahol már várt a klub teljes elnöksége– mondta lapunknak a szerződés aláírásának másnapján Waltner Róbert. –Különbözö, futballal kapcsolatos kérdéseket tettek fel, majd közölték, hogy nagyon elégedettek azzal, amit a góljaimról összevágott kazettán láttak tőlem. Azt mondták, ha ugyanazt a teljesítményt Argentínában is meg tudom ismételni, mint odahaza, akkor már nagy probléma nem lehet. Ezt követően aláírtam a megállapodást, majd elvittek egy sajtótájékoztatóra, és ott több interjú is készült velem.
– Mi játszódott le önben akkor, amikor aláírta a Boca által kínált szerződést?
– Közhely, de mégis igaz: nagyon boldog voltam. Arra gondoltam, milyen lesz ebben a csapatban futballozni. Négy évvel ezelőtt az olimpiai válogatottal már jártam Buenos Aires közelében, és bár hetven kilométerre voltunk a várostól, az emberek mégis hihetetlen ünneplést csaptak a Boca bajnoki címe miatt. Már akkor az járt a fejemben, hogy mennyire jó lenne egy ilyen szintű klubban játszani.
– Kivel tudatta a hazaiak közül elsőként, hogy végérvényesen Argentínában folytatja a pályafutását?
– Édesanyámmal beszéltem, és talán mondanom sem kell, hogy ő sírva fakadt a hírt hallva…
– A Boca világhírű klub, Argentína azonban komoly gazdasági válságban van. Az eddigi tapasztalatok alapján milyen körülmények közé kerül?
– Előzetesen nekem is voltak kétségeim, de most én semmit sem érzek a válságból. A klubvezetők szuper helyekre vittek, valósággal lesték a kívánságaimat. Persze, itt is vannak szegények, akik turkálnak a szemétben, őket látva arra gondoltam, milyen jó, hogy nekem másképp alakult az életem. Egyébként beszéltem a magyar követség egyik alkalmazottjával, aki elmondta, a futballisták szinte semmit sem éreznek Argentínában a gondokból.
–Igaz az a hír, miszerint százötvenezer dollárt keres majd egy esztendő alatt?
– Szerintem felesleges a pénzről beszélni, az biztos, hogy jóval többet keresek, ráadásul nettóban, mint Magyarországon. Egyébként kiválasztottam már a lakásomat, autót is kapok használatra, most már jöhetnek az edzések és a mecscsek.
– Minek köszönhető, hogy egy világhírű klub a lesajnált magyar futballból szerződtet valakit?
– Az a véleményem, hogy a magyar futballisták képességeivel nincs gond. Hogy miért nem sikeresek a klubcsapataink, vagy éppen a válogatottunk, azt nem tudom, de a külföldre szerződő játékosaink általában megállják a helyüket. Amikor Argentínába jöttem, közöltem az itteni vezetőkkel, hogy próbajátékra nem vetkőzök le, hiszen nincs szerződésem, nem kockáztatok meg egy esetleges sérülést. Végül a Boca próbajáték nélkül szerződtetett, és ez azért nem kis dolog. Amúgy a korábbi külföldi próbálkozásaim során is azt éreztem, hogy nem a képességeimmel van probléma. Amikor megkérdezték, hogy honnan jöttem, és közöltem, hogy Zalaegerszegről, akkor csak néztek tágra nyílt szemmel. Ha majd egy év múlva, vagy reményeim szerint később eljövők Argentínából, és azt mondom, a Bocában játszottam, akkor tisztában lesznek azzal, nem akárhonnan jött hozzájuk egy labdarúgó.
– Ez a szerződés hatalmas lehetőség az ön számára, de egyben óriási felelősség is. Ha megy a játék, akkor újabb magyar futballisták kerülhetnek Argentínába, ellenkező esetben viszont…
– Olyan típusú játékos vagyok, aki akkor is küzd, hajt, ha nem megy neki a futball. Egy biztos, soha nem adom majd fel a harcot, amit lehet, azt kihozom magamból. Azt akarom, hogy ha majd eljövök Argentínából, akkor azt mondhassam, mindent megtettem annak érdekében, hogy sikeres legyek. Egyelőre azonban boldog vagyok, még akkor is, ha már most nagyon hiányzik Zalaegerszeg. Rengeteget köszönhetek a városnak, szurkolok a ZTE-nek, ezt a lehetőséget azonban nem hagyhattam ki.


Voltak neves elődök

Adorján András, Retek Dezső, Sas Ferenc, Waltner Róbert – e kvartett tagjai egytől egyig argentin klub igazolt játékosaiként (is) vonulnak be a futball történelemkönyveibe.

Adorján András a hősidőkben (mielőtt a venezuelai Danubio Caracashoz szerződött volna) a Buenos Aires labdarúgója volt, míg az Ékszerészek, a VAC, az Újpest és a Pécs-Baranya futballistája, Retek Dezső a harmincas években szerepelt Dél-Amerikában (Argentína mellett még Uruguayban állomásozott). A legismertebb légiós a 17-szeres válogatott, 1938-ban vb-ezüstérmet szerző Sas Ferenc, aki 1940-től két évig a Boca Juniors szélsője volt, majd három esztendőn át az Argentinos Juniorsban szerepelt, hogy aztán a Makkabee Buenos Airesben fejezze be argentin játékos-pályafutását. Szakvezetőként dolgoztak még magyarok az országban: Orth György például a San Lorenzo de Almagro vezénylése mellett a Boca Juniors utánpótlás-igazgatójaként is ténykedett. Diego Maradona egykori klubjában dolgozott Plattkó Ferenc is, ő az 1953–54-es idényben volt a csapat vezetőedzője. Plattkó a River Plate alkalmazásában is állt, mégpedig 1940-ben technikai igazgatóként és utánpótlásedzőként. A negyvenes években nem ő volt az egyedüli magyar, aki a Rivertől kapta a fizetését, Hirschl Elemér ugyanis nyolc esztendőn keresztül vezényelte a gárdát. Rajtuk kívül is dolgoztak még honfitársaink szakvezetőként arrafelé, a legismertebb talán Guttmann Béla, aki a Quilmes trénere volt.

S hogy ne csak az argentin légióról beszéljünk: az örök rivális brazil bajnokságban futballozott a harmincas években Halmos Zoltán, egy évtizeddel később a Botafogo játékosa volt Pákozdi László (ő egyébként Chilében is megmutatta tehetségét), míg 1957-ben az FC Sao Paolo alkalmazta Kontár Sándort. Brazíliában edzőként kilenc szakember ténykedett, Kürschner Izidor 1939-től két éven át szövetségi edző is volt.
Kolumbiában Sárosi III Béla egy évig az Atlético Junior Barranquilla labdarúgója volt, míg Zsengellér Gyula a Deportivo Los Samarios Santa Marta együttesét erősítette.
Még néhány híres magyar edző Dél-Amerikából: Orth György három, Plattkó Ferenc tizennyolc mérkőzésen keresztül chilei szövetségi kapitány volt, utóbbi dolgozott a neves Colo Colónál is. E klubot edzette két esztendőn keresztül, 1974 és 1976 között Puskás Ferenc is. Öcsi bácsit a nyolcvanas évek közepén Paraguayba hívták, ahol előbb a Sol de América, majd a Cerro Porteno vezetőedzőjeként dolgozott.
Később aztán Kubala László már spanyol állampolgárként 1995-ben tucatnyi meccsen vezényelte a paraguay-i nemzeti tizenegyet. Peruban két magyar dolgozott a válogatott élén: a már említett Orth György 1957-től 1960-ig, Baróti Lajos pedig 1971-ben és 1972-ben irányította az együttest.