Világbajnoki győzelme után olyan SMS-forgalmat bonyolított le, amellyel valószínűleg Lahti összlakossága sem tudott vetekedni. Na persze, nem véletlenül jelezte percenként a mobilja az újabb üzeneteket, Igaly Diána ugyanis pályafutása eddigi legjobb eredményével (98 korong) lett skeetvilágbajnok, ráadásul elsőként szerzett kvótát a 2004-es athéni játékokra Magyarországnak.
– A szezon elején nem fordult meg a fejében, hogy idén valahogy elkerüli a szerencse? – Az áprilisi sydneyi Grand Prix-ra még nem panaszkodhatom, hiszen hetvenhárom korongot lőttem, és csupán szétlövés után szorultam a második helyre. Ezek után érthetően jókedvűen utaztam tovább Sanghajba a Világkupára, ahol viszont egycsapásra minden megváltozott. Nem sikerült megfognom a pályát, nem éreztem a korongokat. Nyolcadik lettem, ami nem tett igazán jót az önbizalmamnak. Pedig ha azt nézem, hogy az otthoni kemény tél miatt csak két hónappal korábban kezdhettem el az edzéseket, inkább a sydneyi eredményen kellett volna csodálkoznom. – A lonatói Európa-bajnokságon ugyancsak egy hajszállal maradt le a hatos fináléról. – Pont a felkészülés közepére esett a kontinensbajnokság, így nem éppen bombaformában érkeztem Olaszországba. Ez látszott az eredményemen is… Mi ugyanis, akik a téli hónapok alatt pihenőre kényszerülünk, úgy június végére, júliusra kerülünk olyan edzettségi állapotba, hogy a vetélytársaknak végre komolyan számolniuk kell velünk. Igen ám, de július közepén lezárul a kvótaszerzés, vagyis jóformán két lehetőség maradt, a suhli Világkupa, na és a világbajnokság.
„Legutóbb a sydneyi olimpián, azt megelôzôen pedig a barcelonai világbajnokságon ment ilyen könnyedén a lövészet” – árulta el a Lahtiban vb-aranyat nyert Igaly Diána
„Legutóbb a sydneyi olimpián, azt megelôzôen pedig a barcelonai világbajnokságon ment ilyen könnyedén a lövészet” – árulta el a Lahtiban vb-aranyat nyert Igaly Diána
– Az előbbi, gondolom, okozott egy-két álmatlan éjszakát… – Két napig kísértett az a korong, amit töröttnek hittem, és azért nem lőttem rá. Annyira bántott az eset, hogy képtelen voltam örülni az ezüstéremnek. Pedig azért nem olyan rossz Világkupán másodiknak lenni. Én azonban kizárólag arra tudtam gondolni, hogy megint alulmaradtam. – Lehet, hogy ez a kis lökés kellett a világbajnoki győzelemhez? – Elképzelhető, hogy ha már Suhlban megvan a kvóta, akkor most nem vagyok világbajnok. De igazság szerint már a hollolai tréningeken sejtettem, jól fogok szerepelni. Egyszerűen nyoma sem volt a korábbi félsznek vagy görcsösségnek. Legutóbb a sydneyi olimpián, azt megelőzően pedig a barcelonai világbajnokságon ment ilyen könnyedén a lövészet. És nem csak azért, mert ezeken a helyeken értem el az eddigi legjobb eredményeimet, elvégre voltam én közben Európa-bajnoki ezüstérmes is, ám akkor, ellentétben az előbb említettekkel, keményen meg kellett dolgoznom minden korongért. – Egy csöppet sem zavarta, hogy a technika mindig akkor mondott csődöt a vébédöntőben, amikor ön következett? – Máig nem tudom, miért nem akarta elfogadni az egyik hangérzékelő a hangomat. Biztos másképp volt beállítva, mint a többi. Igaz, az alapverseny során is volt olyan lőállás, amelyik nehezen adott korongot, de a finálé ötszöri próbálkozásához hasonló malőr még sohasem fordult elő velem. Ennek ellenére tökéletesen nyugodt maradtam, sőt feldobott, hogy a közönség is az én pártomon áll, és hangosan elégedetlenkedik a gép hibája miatt. – Menet közben számolt magában? Tisztában volt vele, hogy két lövéssel a vége előtt már világbajnok, és kivívta az olimpiai indulási jogot? – Tudtam, persze hogy tudtam. Mondtam is magamban, hogy most már akár el is hibázhatom az utolsó két korongot. Aztán abban a pillanatban megszólalt bennem egy másik hang, hogy: ugyan már, miért ne lőhetnél hibátlan döntőt? Ilyen az ember, mindig többet és többet akar… – Lassan már csak a világcsúcs motiválhatja. – Igen, az orosz Gyemina 99 korongjához még kellett volna egy, de elhiheti, emiatt most nem nagyon bánkódom.
– Még szép, hogy nem, elvégre immár kétszeres világbajnok! – Ôszintén kívánom mindenkinek azt a csodálatos érzést, amit a verseny végén átéltem. Hogy nemcsak egyszer sikerült a csoda, hanem íme, megint meg tudtam csinálni. – A családja hogy fogadta az örömhírt? – Édesanyám egyből sírva fakadt, amikor felhívtam, nekem kellett vigasztalgatnom. Apukám is boldog lenne, de ő már sajnos nem élhette meg a legnagyobb sikereimet. – Tamás fia szokott dicsekedni az iskolában az anyukája eredményeivel? – Nagyon büszke rám, de nem az a dicsekvős fajta. Az osztálytársai például az osztályfőnöktől tudták meg, hogy én vagyok Tamás mamája. Szóval jól tudja kezelni ezt a helyzetet. – Ahhoz mit szóltak a szerettei, hogy a világbajnoki címmel koromfekete haj is jár? – Először jól megszidtak, hogy a rádióból meg az újságból kellett megtudniuk, hajszínváltásra készülök. Aztán persze egyből azt tudakolták, mennyire komoly az elhatározásom. – Na és mennyire komoly? – Muszáj állnom a szavam… – Egyáltalán honnan jutott eszébe, hogy ilyen fogadást kössön? – Az egész a sydneyi olimpiával kezdődött. Vasvári Erzsi nagyon jól ismer, tudja, hogy időnként provokálni kell, hogy higgyek önmagamban. Így aztán megkérdezte, mire lennék képes az olimpiai aranyéremért, képes lennék-e például feketére festetni a hajamat. Én pedig gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen. Nos, mivel Ausztráliában bronzérmes lettem, el is feledkeztem a fogadkozásról. Nem úgy Böbe. A versenyünk előtt Lahti belvárosában sétálgattunk, és az egyik illatszerüzletben elkezdtünk póthajakat próbálgatni, amikor újra előhozakodott a dologgal. Persze megint belementem. Most meg már nincs visszaút. – Nehéz elképzelni a vörös hajkoronáját éjfeketén… – Annyi kedvezményt azért kaptam, hogy elég csak színeztetni, mert az remélhetőleg pár mosás után kijön. – Ezek után nem hagyhatom ki a kérdést, ha Athén előtt újra ilyesmire akarják rávenni a lányok, mi lesz a válasza? – Hogy akár hupikék hajat is szívesen viselek az olimpiai bajnoki címért cserébe. – Mennyi pihenőt engedélyez most magának? – Úgy három hetet, utána viszont folytatódnak az edzések, hiszen hátravan még az országos bajnokság, na és az őszi Világkupa-döntő is. – Hová utazik kikapcsolódni? – Nem utazom, nekem tökéletes kikapcsolódást nyújt a kertes házam is. Ha a családom körében, a gyönyörű virágaimmal, na és az állatkáimmal lehetek, az nekem bőven elég. – Puskát azért csak nem vesz a kezébe ezalatt a három hét alatt? – Legalábbis nem olyan gyakran, mint a világbajnokság előtt. Sajnos az utóbbi időben olyannyira korlátozták az edzésidőmet a budaörsi lőtéren, hogy lassan már minden alkalmat meg kell ragadnom, amikor lőni tudok… – Amíg beszélgettünk, folyamatosan kapta az üzeneteket a mobiltelefonjára. Lehetséges egyáltalán ennyi gratulációra válaszolni? – Mivel még hajnali kettőkor is érkezett SMS, elképzelhető, hogy volt olyan, amire nem válaszoltam. Így sem sokat aludtam. Ám ha valakit tényleg kihagytam volna, annak üzenem, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, igazán jólesik, hogy ennyien szeretnek és szurkolnak nekem.
