Vb 2018: Jónak mondható a sorsolásunk – Bernd Storck

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 21:38
Bernd Storck, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának kérdésére értékelte a 2018-as világbajnokság szombati sorsolását, amelyen nemzeti csapatunk Portugáliával, Svájccal, Feröerrel, Lettországgal és Andorrával került egy csoportba.

„Az én megbízatásom négy mérkőzésre szól, a világbajnoki selejtezők pedig még távol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességében jónak mondható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalapból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban” – idézi az mlsz.hu Bernd Storckot.

„Feröerrel a mostani Eb-selejtező sorozatban, Andorrával az előző vb-selejtező sorozatban vagyunk, illetve voltunk egy csoportban, ezért aktuális képünk van mindkét válogatott játékerejéről. A portugál csapat kiemelkedik a csoportból, de két éve még Svájc is a nyolcadik helyen állt a FIFA világranglistáján, tehát nem kérdés, hogy mindkét együttes előttünk jár jelenleg. Ezzel együtt hazai pályán, egy jól szervezett magyar válogatottnak egyik rivális ellen sem kell majd esélytelenül felmennie a pályára.”

SZAVAZÁS

Magyarország ellenfelei a 2018-as vb selejtezőin: Portugália, Svájc, Feröer, Lettország, Andorra. Milyen szereplésre számít?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik