Válogatott: Kezdődik... A brit sajtó azt sulykolja, hogy a gyerekek kigúnyolták a térdelő angolokat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 22:42
null
Kyle Walker a budapesti mérkőzés előtt (Fotó: Török Attila)
Az angol online média súlyos kritikával illeti Gareth Southgate Budapesten 1–0-ra veszítő válogatottját, az angol labdarúgók borzalmas teljesítményét, egyúttal megérdemelt magyar győzelemről ír, de mindenhol téma, hogy a többségében gyerekek alkotta több mint harmincezres közönség soraiban sokan voltak, akik a kezdés előtti térdeléskor kifütyülték az angol labdarúgókat.

 

A BBC „Az angol labdarúgókat gyerekek fütyülték ki, amikor letérdeltek a Nemzetek Ligája-rajtjuk előtt” címmel számol be a mérkőzés előtt történtekről, a következőképp fogalmazva: „Az amúgy hangos közönség tisztelettel végighallgatta a két himnuszt, ehhez képest igen éles váltás volt, amikor az angol válogatott rasszizmus és diszkrimináció elleni gesztusa ilyen ellenséges fogadtatásra talált egy ennyire fiatal publikum körében. Az angol labdarúgók gyorsan talpra álltak, de nem volt menekvés a pfújolás elől, aminek ironikus hátteret kölcsönöz, hogy a magyarokat sújtó büntetés, a zárt kapu, éppen azért született, hogy elrettentse a szurkolókat a további rasszista és homofób viselkedéstől. Választ igényel az is, hogyan gyúrhatók át könnyedén az UEFA szabályai oly módon, hogy egy közönség nélkül lejátszandónak ítélt mérkőzésen ilyesmi történjen.”

Rob Dorsett, a Sky Sports tapasztalt tudósítója így összegezte a stadionbeli tapasztalatait: „Hihetetlenül hangos volt a közönség, és a szemünk rájuk szegeződött, amikor az angol labdarúgók letérdeltek. Tisztán hallatszott a stadionban, hogy iskolások ezrei fütyültek. Furcsa hang volt, mert legfeljebb tizennégy évesek lehettek a stadionban, éppen ezért magasabb volt a hangfekvés, mint amilyent ilyen esetekben megszoktunk. De tisztán hallatszott, hogy a közönség többsége pfújolt. Nem az UEFA-rendelkezések ellen szólunk. Nem várjuk, hogy az UEFA újra megbüntesse a magyarokat, de hogy egy rasszizmus miatt zárt kapus meccsen, ahol a stadion kétharmada foglalt, ilyesmi történjen, az ízléstelen, nincs jó üzenete. További aggodalom, hogy tizenévesekről van szó. Nem tetszik nekik az angol futballisták gesztusa, nem fogadják el azt."

A Guardian is kíváncsi, miként reagál minderre az UEFA: „Újra választ kell adniuk a kérdésre, mennyire hiteles a rasszizmus elleni fellépésük, hiszen az angol válogatottat megint pfújolták a magyarországi Nemzetek Ligája-mérkőzésük előtt. Több mint harmincezren lehettek a stadionban, holott a házigazdák eredetileg zárt kapus mérkőzést előíró büntetést kaptak.”

A Daily Mail keményen nekiment az UEFA-nak: „Ha azt gondoljuk, hogy Angliának rossz napja volt, akkor máris emeljünk kalapot az UEFA előtt, mert ha Angliának rossz napja volt, akkor az UEFA-nak még rosszabb. Egy komédiát vittek színpadra szombat este. Nincs rá jobb szó. A magyar szurkolók korábbi rasszista viselkedése miatt zárt kapus meccsre készültünk, de az elgondolásból egy vicc lett. Üres stadion? Az UEFA nyújtotta kibúvónak köszönhetően több tízezren voltak a stadionban. A többségük iskolás, de volt velük néhány ezer felnőtt is. Izzott a levegő, parázs volt a hangulat. Az egyedüli szurkolók, akiket megbüntettek, az angolok, akik nem juthattak be. Hogy még nevetségesebb legyen az egész, a gyerekek, akiket beengedtek, az angol himnusz tiszteletteljes végighallgatása után hangosan kifütyülték az angol labdarúgókat, amikor a rasszizmus elleni tiltakozásként térdre ereszkedtek a kezdés előtt. Szóval az ötlet, hogy gyerekeket engedjenek be a stadionba, már az előtt visszaütött, hogy elkezdődött volna a meccs. Tapsoljuk meg az UEFA-t ezen a ponton. Egyértelművé tette, hogy nem elkötelezett a rasszista viselkedés büntetését illetően. Egyáltalán nem. Ez a meccs a magyar szurkolók számára maga volt a karnevál. Dehogy büntetés. Olyan meccs volt, ahol a kedvenceikért lelkesedők folyamatos drukkolásukkal előnyt jelentettek a csapatuknak. Ez nem büntetés. Még egyszer: ez egy bohózat.”

„Az angolok úgy játszottak az iskolás gyerekek előtt, mintha ők lennének az iskolás gyerekek – írja a The Sun. – Ha a fiatalok ezrei nem fütyülték volna ki Gareth Southgate játékosait a meccs előtti térdeléskor, akkor a szalagcímek az utóbbi évek legrosszabb angol teljesítményéről szólnának. S ha a történtek rossz szájízt is hagynak, az semmit sem von le a magyar csapat sikerének értékéből, hiszen hatvan éve először győzte le Angliát.”

S hogy mennyire hangsúlyos volt (és valószínűleg milyen sokáig téma marad) a meccs előtti néhány perc, arról a lefújást követő sajtótájékoztatón is megbizonyosodhattunk: az angol kollégák Gareth Southgate-et is kérdezték a térdelő futballisták kifütyüléséről. Az angol szövetségi kapitány néhány szóban maga is értetlenségének adott hangot, számára felfoghatatlan, hogy a lelátóról miért fütyülés a válasz a rasszizmus és a diszkrimináció elleni gesztusukra:

„Mindenekelőtt azért ereszkedünk térdre, hogy így is nevelni próbáljuk a közönséget világszerte. A fiatalok nem tudhatják, miért teszik, amit tesznek, a felnőttek befolyása hat rájuk. Az UEFA döntéséről pedig nem nekem kell véleményt mondanom. Mindenki tudja, hogy a mi csapatunk milyen értékeket vall, miért áll ki, az én dolgom viszont most is az, hogy a futballra összpontosítsak.”

EMLÉKEZTETŐ

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ANGLIA 1–0 (0–0)
Budapest,
Puskás Aréna, 38 500 néző. Vezette: Artur Dias (portugál)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 88.) – Sallai R. (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.) – Szalai Á. (Ádám, 88.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANGLIA: Pickford – Walker (Stones, 62.), Maguire, Coady (K. Phillips, 80.) – Alexander-Arnold (R. James, 62.), Rice, Bellingham, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 63.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Szoboszlai (66. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik