Válogatott: „Bolond lennék, ha azt mondanám, van tervünk Lewandowski megállítására”

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 14:04
null
Marco Rossi tudja, hogy Robert Lewandowskit nagyon nehéz megállítani (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy lengyel oldalnak adott interjúban többek között beszélt arról is, hogy van-e ellenszere a Bundesligában 35 gólnál tartó Robert Lewandowskira, aki csütörtökön léphet pályára a Puskás Arénában.

 

A nemzeti együttesünk csütörtökön Lengyelország ellen kezdi meg a szereplését a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőjében.

„Lengyelország papíron erősebb nálunk. Elég csak a FIFA-világranglistára tekinteni: a magyar válogatott a negyvenedik, a lengyel a tizenkilencedik
– idézi a sportowefakty.pl Marco Rossit, a mieink szövetségi kapitányát. – A csoportunk favoritjai Anglia és Lengyelország. Szerencsére mindez csak papíron van így, minden mérkőzés más. Meg akarjuk lepni a lengyeleket az első meccsen, ez persze nem lesz könnyű.”

Az interjúban arról is kérdezték az olasz szakembert, hogy Szoboszlai Dominik ugyanolyan fontos a magyar csapatnak, mint Robert Lewandowski a lengyel válogatottnak.

„Nincs miért összehasonlítani Szoboszlait és Lewandowskit. Sőt, Lewandowskit senkihez sem érdemes hasonlítani, mert jelenleg ő a világ legjobb futballistája. Szoboszlai ígéretes tehetség, de még csak húszéves. Egyelőre értelmetlen összehasonlítani őket.”

„A világ legjobb góllövőjéről beszélünk. Bolond lennék, ha azt mondanám, van tervünk arra, hogyan állítsuk meg. Tulajdonképpen lehetetlen őt megfékezni. Ha a játékosaim a legjobbjukat nyújtják, talán van esélyünk rá” – folytatta Lewandowski kapcsán Rossi, aki hozzátette, a Bayern München lengyel csatárához hasonlóan a Bundesligában szereplő Gulácsi Péter és Willi Orbán tapasztalatai hasznosak lehetnek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip* (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
*Sérült, így egyelőre nem készül a csapattal, de később csatlakozhat a kerethez.

A LENGYEL VÁLOGATOTT 27 FŐS KERETE
Kapusok: Lukasz Fabianski (West Ham United – Anglia), Lukasz Skorupski (Bologna– Olaszország), Wojciech Szczesny (Juventus– Olaszország)
Védők:
Jan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Sampdoria– Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona– Olaszország), Kamil Glik (Benevento – Olaszország), Michal Helik (Barnsley FC – Anglia), Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa), Arkadiusz Reca (Crotone – Olaszország), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Középpályások:
Rafal Augustyniak (FK Ural – Oroszország), Kamil Grosicki (West Bromwich Albion– Anglia), Kamil Józwiak (Derby County– Anglia), Mateusz Klich (Leeds United– Anglia), Sebastian Kowalczyk (Pogon Szczecin), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Jakub Moder (Brighton & Hove Albion– Anglia), Przemyslaw Placheta (Norwich City– Anglia), Bartosz Slisz (Legia Warszawa), Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva – Oroszország), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
Támadók:
Robert Lewandowski (Bayern München – Németország), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille – Franciaország), Krzysztof Piatek (Hertha BSC – Németország), Karol Swiderski (PAOK – Görögország)

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
AZ I-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
Budapest, Puskás Aréna. V.: Brych (német)

20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik