Marco Rossi: Mindent együtt értünk el

2020.11.19. 12:25
null
Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon büszke a válogatottra (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi szövetségi kapitány az egy év alatt történt változásokról, a leküzdött akadályokról és a visszacsempészett légkörről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

– Éppen egy éve, hogy a magyar válogatott az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén kettő-nullára kikapott Walesben, amivel eldőlt, hogy egyenes ágon nem juthat ki a kontinenstornára. Ha valaki akkor azzal próbálja vigasztalni, hogy ne búslakodjon, jövő ilyenkor Eb-részvevő, sőt a Nemzetek Ligájában az A-ligába feljutó csapata lesz, hogyan reagált volna?
– Udvariasan megkértem volna az illetőt, hogy keressen fel egy pszichiátert – felelte egy mosoly kíséretében az otthonában utolért, a múlt keddi pozitív vírustesztje után már tünetmentes szövetségi kapitány, Marco Rossi, aki a karantén letelte utánra, jövő hétre ígért hosszabb interjút, de a Nemzeti Sport néhány kérdésére már csütörtökön válaszolt. – A cardiffi meccs előtt már értünk el szép eredményeket, de aznap fájó vereséget szenvedtünk. Elkeserített a vereség is, de az még inkább, ahogy kikaptuk. Nyomban éreztem, változtatnunk kell! Az első lépést én tettem meg, módosítottam az elképzeléseimen. Arra jutottam, mindent meg kell tennünk, hogy ne legyünk ennyire passzívak, jóval agresszívabbnak és bátrabbnak kell lennünk a nálunk erősebb ellenfelekkel szemben is. Ehhez persze kellett az, hogy jobb állapotba kerüljenek a játékosok, fizikailag és mentálisan egyaránt. Ennek érdekében mertünk változtatni: a csapat alaposan kicserélődött. Olyan futballistákat kerestünk, akiket megfelelő alázat, hozzáállás és harci szellem jellemez. Amint arról az eredmények árulkodnak, meg is találtuk őket. Beálltak a sorba, amit kértünk tőlük, maradéktalanul végrehajtották. Ezen az úton szeretnénk továbbmenni, de előre szólok, nehéz ellenfelek, nehéz napok várnak ránk, úgyhogy nagy ugrásokat ne várjon senki. A földön maradva, lépésről lépésre kell haladnunk.

Nemzetek Ligája: B-ből az A-ba, itt is az európai elitben a válogatottunk!
Ez már nem szerencse, hanem fejlődés – a Rossi-csapat ősze
Gera Zoltán: Ez a csapat győzelemre volt ítélve
„Büszke Nemzet!”; ünneplő magyarok – galéria

– Ha visszagondol az elmúlt hónapokra, mit mond, mi volt a siker legfontosabb tényezője?
– Az, hogy a csapat tagjai mindent beleadtak. Együtt harcoltak, együtt szenvedtek, együtt játszottak és a végén együtt örülhettek. Azt kértem tőlük az első perctől fogva, hogy küzdjenek egymásért, a válogatottért, a hazájukért – meg is tették. Azt is mondtam nekik, ha kiteszik a szívüket a pályára, de vereséget szenvednek, a szurkolóknak egy rossz szavuk nem lesz. Elképesztő elszántság dolgozott bennük, összefogtak, összekapaszkodtak, és megmutatták, mire képesek. Ha van egy remek csapategység, az egyéni képességek is jobban kijönnek. Márpedig mostanra az is bebizonyosodott, hogy a magyar válogatott nem csupán kiváló emberekből, hanem remek, sokra hivatott labdarúgókból is áll.

– Mire a legbüszkébb?
– Arra, amit az idei meccseken láthattak tőlünk. Nemigen beszéltünk róla a nyilvánosság előtt, de nehéz időszakot éltünk meg, rengeteg akadályt kellett leküzdenünk. Ráadásul a sorsdöntő napokban én is karanténba kényszerültem. Rettentően szenvedtem, de nem a tünetek miatt, hanem azért, mert nem lehettem a csapatom mellett. Ugyanakkor fejet hajtok a stábom előtt is, mert fantasztikus munkát végzett. Nem véletlen, hogy a magyar válogatott mottója így hangzik: csak együtt! Mindent együtt értünk el! A játékosokkal, a segítőimmel, a szövetség vezetőivel és természetesen a szurkolókkal együtt! Ami pedig engem illet… A mai, modern világban már a kommunikáció javarésze a világhálón zajlik. Nekem is van Facebook-oldalam, amikor a válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra, az engem is magával ragadott, erről azon a fórumon is írtam. Csodálatos volt látni a piros-fehér-zöldbe bújt szurkolókat, a hömpölygő tömeget az utcákon. Két évvel ezelőtt, amikor kineveztek a nemzeti együttes élére, az önöknek adott első interjúmban elmondtam, szeretném visszacsempészni azt a légkört. Talán kijelenthetem, hogy mára ez sikerült. A legtöbb országhoz hasonlón Magyarország is nehéz időszakot él meg a vírus miatt, ha az embereknek tudtunk néhány gondtalan napot szerezni, már megérte. Én nagyon boldog vagyok – és Magyarország is az lehet!

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
14 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Marco Rossi: Várkonyi behívásán már júniusban is gondolkodtunk

Magyar válogatott
2026.09.15. 14:17