A hit és az egység megvan Rossi csapatában – jöhetnek az oroszlánok

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 10:54
null
A meccs végén ismét közösen elénekelte a csapat és a szurkolótábor a Himnuszt (Fotó: Török Attila)
A Magyarország–Írország (0–0) mérkőzés után is folytatjuk szubjektív sorozatunkat – ahogy mi láttuk a válogatottunkat egy héttel első Eb-meccsét megelőzően. 

 

Míg a múlt heti, Ciprus elleni meccs amolyan kedvcsináló volt a nagyobb feladatok előtt, kissé szokatlan hadrenddel és Hahn János személyében egy újonccal a kezdőcsapatban, az írek elleni találkozó a magyar csapat taktikáját illetően már jobban hasonlított arra, amit az Eb-n is várhatunk. Három belső védővel, két felfutó szélsővel, három belső középpályással és két támadóval. A kezdőcsapatot illetően némileg meglepő volt, hogy a védelembe bekerült a két egyszeres válogatott, Kecskés Ákos és a legutóbb, Ciprus ellen csereként bemutatkozó Bolla Bendegúz. Bollán most is érződött a társakkal való összeszokottság hiánya (a szünetben le is cserélte őt Marco Rossi), Kecskés Ákos viszont kitűnt remek fejjátékával, felvette a versenyt a jól fejelő írekkel és az első félidő hajrájában, a mieink szögleténél helyzetig is eljutott.

Ami a játékot illeti: olyan volt, amilyen egy felkészülés hajrájában, egy csaknem azonos játékerőt képviselő ellenféllel szemben, a támadósorban biztonsági okokból továbbra is pihentetett Sallai Roland (na és persze Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik) hiányában elvárható. Próbáltuk irányítani a meccset a második félidő egyes szakaszaiban kimondottan visszazáró írek ellen. Sok nagy helyzetünk nem volt (az utolsó tíz percben azért akadt néhány), hiányoztak azok az előkészítő passzok, amelyekből Szalai Ádám középen többet tudott volna veszélyeztetni, a legnagyobb lehetőségeinknél így is ő fejelt, a védelemből előrehúzódó Szalai Attila, majd a második félidőben Kecskés Ákos remek beadásából, mindkétszer a kapus védett. A védők forintos labdáira az Eb-n is nagy szükség lesz, ha a középpályásoktól nem jönnek a kulcspasszok, ám fontos kiemelni, védőink hátul is remekül helytálltak, ritkán jutottak lövésig az írek, ha mégis, akkor ott volt Gulácsi Péter vagy a helyére becserélt, a nemzeti csapatba 2016 után visszatérő Bogdán Ádám.

Valahogy most is az volt az ember érzése, még ha a helyzetek ki is maradtak, hogy minden és mindenki a helyén van ebben a csapatban, tudja, mi a dolga. Az, ahogy az utolsó tíz percben kettőzött erővel próbáltak támadni a fiúk a győzelem érdekében, vagy az, ahogy a 90. perc környékén Nagy Ádám egy hatalmas sprintet levágva, a félpályáról futott vissza egy labdavesztést követően, nehogy gólt lőjenek az írek, megmutatta, erőnlétileg és a motivációját tekintve is rendben van a csapat.

A mérkőzés előtt összefutottunk a Mol Fehérvár korábbi játékosával, a 25-szörös portugál válogatott Marco Caneirával, akin érződött, nem csak udvariasságból mondta, hogy rendkívül nehéz meccsre számít jövő héten a magyarok ellen. A keddi meccs lefújása után pedig az írek szövetségi kapitánya azzal indított, hogy a Nemzetek Ligájában A-divízióba jutó és Eb-résztvevő Magyarország otthonában tulajdonképpen jó eredménynek tartja, hogy nem kaptak ki. Vagyis egyre inkább tisztelik az ellenfelek Marco Rossi csapatát, amely itthon húsz éve nem látott, 11 mérkőzéses veretlenségi szériában van.

Hogy mindez mire lehet elég az Eb-n, a világ legjobb válogatottjai, az Eb-címvédő portugálok vagy az aktuális világbajnok franciák ellen, azt persze nehéz megmondani. Mindenesetre a keddi találkozó előtt a szurkolókkal beszélgetve megállapíthattuk, bár sokan álmodoznak továbbjutásról, alapvetően mindenki tisztában van az erőviszonyokkal, hogy ebben a csoportban már egy pont megszerzése is nagy eredménynek számít. Viszont mindenki bízik abban, ha nem is pontokban és továbbjutásban mérve, de a magyar válogatott örömet tud szerezni a szurkolóknak, képes lesz meglepetést szerezni a legjobbak ellen is. Erről beszélt Marco Rossi is a meccs utáni sajtótájékoztatón. A hit és az egység (a csapaton belül, illetve a csapat és a szurkolók között is) megvan, jövő héten jöhetnek az oroszlánok, hogy megküzdjenek a gladiátorainkkal.

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 9000 néző. V: Stefanski (lengyel)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi (Bogdán, 63.) – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla (Lovrencsics G., a szünetben), Kleinheisler (Nego, 63.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Hahn J., 79.) – Szalai Á. (Schön, 88.), Varga R. (Varga K., a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÍRORSZÁG: Bazunu (Kelleher, a szünetben) – Duffy, Egan, D. O'Shea – Doherty, Knight (Ogbene, 89.), Cullen, Hourihane (Molumby, 56.), J. McClean (Manning, 85.) – Parrott (Horgan, 56.), Idah (Collins, 89.). Szövetségi kapitány: Stephen Kenny

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik