Szalai Ádám: Marco Rossi mellett nagyon nehéz hibát elkövetni másodedzőként

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 15:11
Szalai Ádám átadná a tapasztalatát a mostani válogatottnak (fotó: Dömötör Csaba)
A Hollandia és Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott másodedzője adott interjút az MLSZ Youtube-csatornájának. A korábbi válogatott támadó többek között arról is beszélt, hogy az előttük álló mérkőzések nagy lehetőséget jelentenek a magyar futballnak.

Marco Rossi egyik segítője, Laczkó Zsolt az ősszel átvette a Budapest Honvéd NB II-es csapatának irányítását, így távozott a szövetségi kapitány stábjából. A helyét Szalai Ádám vette át, aki az előző két Nemzetek Ligája-mérkőzéseken már segítette Marco Rossit.

„Úgy szerettem volna abbahagyni, hogy ha két év múlva beszélgetünk, ahogy most tesszük, akkor azt kérdeznéd, hogy mi lenne, ha még most is játszanék. Nem pedig úgy, hogy azt kérdezed, hogy mikor szeretném abbahagyni. Úgyhogy ez is csak alátámasztja a döntésem jogosságát.”

Szalai hozzátette, hogy nagy örömmel vette Marco Rossi felkérését a másodedzői pozícióra, de nem azért szeretne jönni, hogy folyamatosan csak buzdító szavakat mondjon a játékosoknak.

„Mivel még aktív pályafutásom vége felé elvégeztem az edzői tanfolyamot, szerettem volna megosztani a tapasztalataimat és a meglátásaimat. Az edzések tervezésében, a mérkőzésekre való felkészülésben és a játékosokkal való kapcsolattartásban is megvan a feladatom. Szinte a teljes pályafutásomat a Bundesligában töltöttem, és a tapasztalataimat szeretném átadni a mostani magyar válogatottnak.”

Szalai elmondta, hogy számára sem volt könnyű a visszavonulás utáni időszak.

„Sokszor az ember nem tudja felfogni, hogy egyik napról a másikra vége a karrierjének, még ha meg is tervezi. Ekkor egy új életszakasz kezdődik. Erre valahol tudatosan készültem a különböző képzésekkel, érzelmileg azonban erre nem lehet teljesen felkészülni. Nálam is megvolt az érzelmi vonzata, az elmúlt két évben én is átéltem ezt, és azonosultam vele. De örülök, hogy az utolsó években több időt eltöltöttem azzal, hogy hogyan tovább.”

A válogatott másodedzője kifejtette a véleményét a közelgő két mérkőzésről is.

„Volt olyan, hogy a Nemzetek Ligájában Németország és Olaszország ellen zártunk, most hasonlóan nehéz a holland, német kettős. De ez óriási lehetőség a magyar futballnak, óriási eredmény, hogy ismét egy ilyen szituációban lehetünk. Nagy alázattal, csapategységgel, ami mindig is erősségünk volt, meg tudjuk mutatni, hogy miért vagyunk még mindig az A-ligában.”

A korábbi válogatott játékos a felelősségről is beszélt.

„Ha nem jól alakul a mérkőzés, a szakmai stábot okolják, tehát ez egy hatalmas felelősség. A pályán átélt érzéseket abszolút megélem a kispadon is. Érzelmileg, felkészültségben minden rendben volt, de ha valakinek olyan kapitánya van, mint Marco Rossi, úgy nagyon nehéz másodedzőként hibát elkövetni. Az elmúlt évek alátámasztották, hogy milyen kemény munkát végzett, és remélem, hogy sokáig marad. Mi pedig a meglátásainkkal és a tapasztalatunkkal segítjük a munkáját.”

A magyar válogatott szombaton Hollandiában lép pályára, míg három nappal később Németországot fogadja.

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI NL-MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha Berlin – Németország), Fiola Attila* (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Gera Dániel (Diósgyőri VTK), Kata Mihály (MTK Budapest), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC) 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
*Fiola Attila a hollandok ellen sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára.

AZ A3-CSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA

November 16.
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina (Tv: Spíler2)
20.45: Hollandia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
November 19.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia (Tv: Spíler2)
20.45: Magyarország–Németország  (Tv: M4 Sport)

1. Németország

4

3

1

10–3

+7

10

2. Hollandia

4

1

2

1

  8–6

+2

  5

3. Magyarország

4

1

2

1

  3–6

–3

  5

4. Bosznia-Hercegovina

4

1

3

  3–9

–6

  1

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
45 perce

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
1 órája

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2 órája

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
9 órája

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
10 órája

Kihívás a magyar válogatott ellen pályára lépni telt ház előtt – véli a portugál szövetségi kapitány

Magyar válogatott
Tegnap, 19:37
Ezek is érdekelhetik