Folytatás másképp – Őri B. Péter jegyzete

ŐRI B. PÉTERŐRI B. PÉTER
2024.06.25. 23:38

Amióta Éva beleharapott az almába, a bűn végigkíséri az életünket. Különböző érdekekből egyesek kisebb stiklik, mások nagyobb disznóságok elkövetésére is hajlamosak. Nincs ez másképp a sportban sem, még akkor sem, ha mindenki a sportszerűség fontosságát hangsúlyozza. Az egyes nemzetközi szövetségeknek, szabályalkotóknak arra kellene ügyelniük, hogy döntéseik ne adjanak lehetőséget a csalásokra, számítgatásokra.

A labdarúgó Európa-bajnokság eddigi mérkőzései – kedd délután írom e sorokat – abban a tekintetben a fair play szellemében zajlottak, hogy mindegyik válogatott becsületesen küzdött, nem adott le pontot, pontokat. A spanyolok ugyan az albánok ellen szinte teljesen más csapattal álltak ki, mint a horvátokkal és az olaszokkal szemben, de így is nyertek. A németeknél felvetődött, hogy biztosan jó-e nekik, ha győznek vagy döntetlent játszanak a svájciakkal, mert ha veszítenének, a későbbiekben talán könnyebb ágra kerülnének. Nagelsmann válogatottja azonban küzdött, igaz, csak 1–1-et ért el, de a döntetlen is a csoport első helyét jelentette.

A futball sokáig a legkonzervatívabb sportágnak számított, ám az utóbbi évtizedben annyi a változás, hogy a jelző már egyre kevésbé illik rá. Éppen ezért egy újabb módosítás bőven belefér. Az Eb kapcsán ugrott be, de ez igaz a vb-re, sőt más labdajátékra is: talán szerencsésebb lenne, és biztos, hogy sokkal izgalmasabb, ha a legközelebbi világversenyre nem készülne előre ágtábla, hanem a csoportmérkőzéseket követően sorsolnák ki a további párosításokat. Már hallom is az ellenérvet: ebben az esetben kevés idő jut a szállás lefoglalására, az utazás megszervezésére. Erre az a válaszom: 1. a legtöbb csapat a mostani szisztémában is csak az utolsó pillanatban tudja meg, ki ellen lép pályára majd a 16 között; 2. a legtöbb együttes a mostani kontinenstornán egy helyen lakik, s onnan megy a meccsekre – a magyar is Weiler im Allgäuból utazott Kölnbe és kétszer Stuttgartba. Természetesen igazságtalan lenne, ha egy csoportgyőztes másik csoportelsővel találkozna, éppen ezért erősorrend (pontszám, gólkülönbség) alapján rangsorolni kellene a válogatottakat: az első nyolc helyezettet összesorsolni a második nyolcban lévőkkel, vagy pedig, hogy még érdemesebb legyen hajtani a csoportmeccseken, az e rangsor élén lévő együttes a tizenhatodikkal játszana a nyolcaddöntőben, a második a tizenötödikkel, és így tovább. Ugyanez a szisztéma alkalmazható a nyolc és a négy közötti párosításnál is.

A sorsolásoknál, a párosítások kialakításánál pedig természetesen a VAR ügyelne a szabályok betartására…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

 

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
14 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
15 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
Tegnap, 13:15

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
Tegnap, 13:04

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
Tegnap, 11:36

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
Tegnap, 10:04

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
Tegnap, 9:27

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
Tegnap, 8:12