Válogatott: a finnek kapitánya nem tudja, mire számítson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 16:54
Markku Kanerva, a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tudja, mire számítson a magyaroktól a két csapat szombati Nemzetek Ligája-nyitányán.

A tamperei mérkőzésnek otthont adó Ratina Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, sok kérdés van a magyarokkal kapcsolatban, mivel Marco Rossi csak nemrég vette át az együttes irányítását, így nem igazán tudja, mit várjon a riválistól.

Hozzátette, többek között ezért is rendkívül nehéz lenne jósolnia, mint ahogyan arra sem tudott válaszolni, milyen eredménnyel lenne igazán elégedett, hiszen ez függ a meccs képétől.

A szövetségi kapitány a magyarok közül Szalai Ádámot emelte ki, aki a Bundesliga első két fordulójában háromszor volt eredményes, valamint Kleinheisler Lászlót nevezte még meg mint veszélyes futballistát.

A sajtótájékoztató megmosolyogtató pillanata volt, amikor az egyik magyar újságíró felidézte az elmúlt évtizedek finn–magyar párharcait, melyek az utolsó percekben dőltek el. Ezek közül az 1997-es, emlékezetes világbajnoki selejtezőre – amelyen a magyarok olyan finn öngóllal egyenlítettek és érték el a pótselejtezőt, hogy az utolsó háromszor kivétel nélkül finnek értek a labdához – azonnal egy hangos „arra nem emlékszünk” reakció érkezett.

Ugyanakkor a tréner kiemelte, 2014-ben Pintér Attila kapitányi debütáló találkozóján ott volt a szakmai stábban, amikor is 2–1-re diadalmaskodtak a győri ETO Parkban. Azt is hangsúlyozta, hogy ezek a mérkőzések a múltban történtek, és egyáltalán nem gondolnak rájuk, így mentálisan semmilyen hatással nincsenek a játékosokra.

A hazai futballisták közül Jukka Raitala, az amerikai bajnokságban érdekelt Montreal Impact védője vett részt a sajtótájékoztatón, aki egy hónappal ezelőtt a Stieber Zoltánnal felálló D.C. United ellen is pályára lépett.

„Nagyon jó játékos, ugyanakkor mi megpróbálunk nem az egyénekre, hanem a teljes csapatra koncentrálni. Azt gondolom, felkészültünk annyira, hogy győzelmet arassunk” – nyilatkozta a finn labdarúgó, aki szerint a Nemzetek Liga fantasztikus lehetőség.

A magyarok szombaton 18 órától Finnországban kezdik meg szereplésüket az először kiírt Nemzetek Ligájában, majd három nappal később a Groupama Arénában – zárt kapuk mögött – Görögország válogatottját fogadják.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
4 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik