Nevető másodikok a vízparton

Ismerjük el: ez elismerésre méltó. Többek között azért is, mert a szigetországban is nagy népszerűségnek örvendő szövetségi kapitány, Lothar Matthäus bevallottan a csapatépítést tekintette elsődleges feladatának, ennek megfelelően 27 játékosnak, köztük hét újoncnak (Vlaszák Gézának, Komlósi Ádámnak, Böjte Attilának, Stark Péternek, Tóth Balázsnak, Torghelle Sándornak és Kovács Péternek) szavazott bizalmat; az egy hetet az ilyen rossz időt a helybéliek szerint száz esztendeje nem látott Cipruson (bár olyan helyi lakossal nem futottunk össze, aki évszázada is megtapasztalta volna, milyen az, ha jeges eső esik errefelé…) töltő keretből egyes-egyedül Polonkai Attila nem jutott szóhoz.
"Azt nem mondanám, hogy csalódott vagyok, inkább úgy fogalmaznék, vegyes érzések dolgoznak bennem – jegyezte meg az újpestiek középpályása, kezében a nevető másodikoknak járó éremmel. – Annak természetesen örülök, hogy itt lehettem, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, jól is éreztem magam, mindössze az bánt, hogy mindenki lehetőséget kapott, csak én nem. A szakvezető nem indokolta meg, miért hagyott ki, ám nem hinném, hogy ezt meg kellene magyaráznia, elvégre a döntés joga kizárólag az övé, és én azt, legyen az előnyös vagy hátrányos a számomra, tiszteletben tartom. Szóval nincs gond, igyekszem majd úgy teljesíteni a klubomban, hogy legközelebb is meghívjanak a keretbe. És ki tudja, talán akkor hivatalosan is magamra ölthetem a címeres mezt."
Kovács Péter viszont 96 óra leforgása alatt nulláról a kettőre jutott: Limassolból már válogatottként, méghozzá kétszeres válogatottként repülhetett haza.

"Kétségtelen, jól sikerült ez a hét – mosolygott a norvég Tromsö, írjuk le még egyszer, és a magyar labdarúgó-válogatott csatára. – A kezdés örökké emlékezetes marad számomra, hiszen győztes meccsen debütálhattam. Persze a románok elleni vereség fájó pontja a túrának, de ne feledjük, hogy volt esélyünk ellenük is, azonban helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Holott ha az első félidőben jobban célzunk, akár el is dönthettük volna a mérkőzés sorsát. Meglehet, talán azért is hibáztunk, mert kissé fáradtan léptünk pályára. Én speciel éreztem, hogy nem úgy megy a játék, ahogy azt szeretném. Most már elárulhatom, mielőtt egy hete találkoztam volna a srácokkal, volt bennem némi drukk, ám ez szinte pillanatok alatt elmúlt. Jó ízlelgetni a szavakat: válogatott futballista vagyok. A döntőben viselt mezemet természetesen elraktam, remélem, a jövőben bővíthetem még a gyűjteményemet…"
Gera Zoltán nem a dresszekre, hanem a csapatkapitánynak járó karszalagra "ment rá" ezen a tornán: a Ferencváros egyik legjobbját kétszer is az a megtiszteltés érte, hogy a kezdés előtt ő rázhatott kezet az összecsapás bírójával, illetve a vetélytárs "legfontosabb emberével".
"Már éppen indultunk melegíteni a lettek ellen, amikor Lothar Matthäus odalépett hozzám, és a kezembe adta a szalagot – elevenítette fel a történteket a "Gerzson" becenéven ismert támadó, akit azért vasárnap, Gerzson napján elfelejtettek felköszönteni a társak… – Ugye felesleges ecsetelnem, óriási lelki pluszt adott nekem, hogy a kapitány rám szavazott, a lefújás után nem is akartam megválni az ereklyétől, még a szállodában is viseltem… Hogy egyszer Lothar Matthäus odalép hozzám, a szemembe néz, s azt mondja: Zoltán, ma te vezeted a csapatot, nos, ezt legszebb álmomban sem gondoltam volna. A zrikák persze jöttek, de rég örültem ennyire annak, hogy én vagyok a társak céltáblája. Remélem, nem okoztam csalódást a mesternek, és a fiúknak lesz még rá alkalmuk, hogy hasonló okból velem szórakozzanak… Ami a játékot illeti, noha akadtak jó periódusaink, bízom benne, hogy ennél van még feljebb. Nekem biztosan megy jobban is: a harmadik meccsen kissé fáradtan mozogtam. Bizonyára azért is, mert mielőtt elrepültünk volna Ciprusra, betegséggel küszködtem, ráadásul én mindhárom találkozón pályán voltam. A torna konklúziója? Nagyon jó közösség alakult ki, nyertünk két meccset, visszavágtunk a letteknek, hazavittük a második helyezettnek járó serleget; szerintem ez nem annyira rossz. Na, jól hangzik?"
Jól, úgyhogy erről ennyit.