Kell egy vezéregyéniség

S így is történt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya Bozóky Imre MLSZ-elnök, Ganczer Gábor sajtófőnök és Peter Pellady menedzser társaságában bevonult a limassoli Miramare Hotel elegáns konferenciatermébe. Odakint újra erős szél korbácsolta a tengert, ám bent nyugalom honolt. A ciprusi torna döntőjében ugyan kikaptunk 3–0-ra a románoktól, de egyetlen újságíró sem érzett késztetést arra, hogy drámai hangon tegyen fel kritikus kérdéseket. Abban egyetért mindenki, ideszámítva a szurkolókat, a média képviselőit, a játékosokat, na meg a szakmai stáb tagjait is, hogy új időszámítás kezdődött, de egészen az út elején tartunk.

– Kapitány úr, ha rövid összegzést kellene adnia az elmúlt egy hétről, a Cipruson töltött szeles, esős, kicsit napos, de inkább hideg napokról, akkor hogyan foglalná össze az érzéseit?
– Először is azért jöttünk ide, hogy megnyerjük a tornát, és emellett minél jobb kapcsolatot teremtsünk egymással – mondta Lothar Matthäus. – A játékosok nem ismertek engem, én pedig nem ismertem őket. Örömmel jelenthetem, hogy a közeledés megkezdődött, mi több, már kezd kialakulni a csapat és köztem valamiféle alkotói légkör. Meg aztán az sem volt mellékes, hogyan sikerül átállnia a csapatnak az általam kidolgozott új taktikára, új játékrendszerre. Azt mondhatom, fontos információk birtokába jutottam, és sok mindenre választ kaptam az egy hét alatt.
– Csalódott, hogy végül is második lett a magyar válogatott?
– Persze hogy csalódott vagyok, hiszen egyfolytában azt hangoztattam: miénk lesz az elsőség. S erre meg is volt a lehetőségünk, hiszen a döntőben hetven percig egészen jól játszott a csapatom. Csak azt az utolsó periódust tudnám elfeledni…
– Van magyarázat a hajrában látott összeomlásra?
– Természetesen van. Először is a legtöbb játékosom a felkészülési időszak kellős közepén jár, sokuk otthon készült sárban, hóban, nem éppen ideális körülmények között. Ebből is adódik, hogy a végére bizony elfáradtak, elkészültek az erejükkel. Sok munka vár ránk, és azt mondom, a románok elleni vereségből később még rengeteget profitálunk.
– Mi, magyarok az utóbbi években ezt gyakran mondogathattuk… Leginkább kínunkban, és azzal áltattuk magunkat, hogy ebből vagy abból a kudarcból majd okulunk.

– Már megint a múltidézés… Nézzenek előre, mert én ezt teszem a játékosaimmal együtt! Ami volt, azt felejtsék el. Azzal foglalkozzanak inkább, hogy ez a magyar csapat igenis versenyképes lesz a világbajnoki selejtezőkben. Ezt nyugodt szívvel állítom.
– Tehát az egy hét tapasztalata alapján azt mondja, hogy olyan keretet, játékosanyagot kapott Magyarországon, amellyel bemasírozhat a Németországban rendezendő világbajnokságra?
– Ha nem fogalmaztam egyértelműen, akkor most megismétlem: a magyar válogatott igenis versenyképes! És jó eséllyel lép pályára a svéd, a bolgár, a horvát, az izlandi és a máltai csapattal szemben is. Egyértelműen az a célunk, hogy eljussunk a németországi vb-re.
– Magyarországon most arra kíváncsiak az emberek: mire alapozza mindezt? Mitől ilyen optimista? Mert igaz ugyan, hogy győztünk az örmények, majd vesztett állásból a lettek ellen, de az első komolyabb rivális, a románok B- vagy inkább C-csapata fölényes győzelmet aratott ellenünk…
– A háromgólos román siker, ahogy a meccs után is nyilatkoztam, túlzott. Ha hetven perc alatt, amíg mi irányítottuk a játékot, legalább egy gólt lövünk, minden másként alakul. Az elején vezetett az ellenfél, és mi csak futottunk az eredmény után. Ez görcsössé tette a játékot, egymás után maradtak ki a ziccerek, a végén pedig már kockáztatnunk kellett. Azért is cseréltem így, hogy védőt áldoztam, és csatárt hoztam be. Mindegy volt, hogy egy góllal vagy hárommal kapunk ki, mi nyerni akartunk. De magam is látom, hogy sok mindenben kell javulnunk, és pontosan tudom, nem vár ránk könnyű diadalmenet. Tessék, sorolom a gondokat: először is a magyar játékosok egyelőre nem képesek igazán agresszív játékra. Keveset beszélnek és kommunikálnak a pályán, márpedig ez fontos minden csapatnál. Nincs igazi vezéregyéniség, aki ha kell, üvölt, ha kell, biztat, ha kell, felrázza a többieket. Aztán védekezésben még nem megy, hogy területet is védjenek és embert is fogjanak egyszerre a hátvédjeink. Ez is kulcsfeladat. Játékosaink túl messze helyezkednek az ellenféltől, hagynak időt a labda átvételére s arra, hogy az ellenfél a kapunk felé forduljon. S még nincs vége. Lassan mozog a labda, amikor nálunk van, nincsenek meg azok a gyors, rövid átadások, amiket állandóan kérek. Ezek olyan hiányosságok, amelyek nemzetközi szinten vereséggel érnek fel.
– Azt mondja tehát, hogy nincs igazi vezéregyéniség?
– Most még nincs. Dárdai Páltól és Lisztes Krisztiántól többet vártam, azt, hogy magukkal ragadják a többieket. De ugyanezt elmondhatom Gera Zoltánról is. Sajnos a magyar játékosok egyelőre túl sokat foglalkoznak önmagukkal.
– Ha már Gera Zoltánt említette: ő lehet hosszú távon a csapatkapitánya a válogatottnak?
– Gera különleges személyiség, kivételes képességekkel megáldott játékos. Olyan fiatalember, akinek az átlagnál sokkalta nagyobb önbizalomra van szüksége ahhoz, hogy remekül teljesítsen. Neki olyan hevülettel kell dolgoznia a pályán, hogy például a románok ellen el kellett volna lőnie a tizenegyest, nem pedig átengednie a lehetőséget másnak. De a kérdésre válaszolva, igen, elképzelhető, hogy hosszú távon is ő lesz a csapatkapitány. Olyan labdarúgóról van szó, aki már most a Bundesligában vagy akár az olasz bajnokságban is játszhatna.
– Tudom, hogy nem szeret külön foglalkozni a keret tagjaival, de ha lehet kérni, most dicsérjen is.
– Miért is ne. Örömmel figyeltem Simek Péter, Tóth Balázs és Kovács Péter bemutatkozását, de megemlíthetem Torghelle Sándort és Komlósi Ádámot is. Higgyék el, sok tehetséges fiatal játékos van Magyarországon. És persze abban is bízom, hogy még több ilyen labdarúgót találok, amikor majd folytatódik a bajnokság. A keret ugyanis nyitott, oda bárki bekerülhet. A hét végén már három mérkőzésen leszek ott, Újpesten, Sopronban és Zalaegerszegen.
– Lehet, hogy túl korai ezt megkérdezni, de ha, mondjuk, a Wales elleni barátságos találkozó lenne az első komoly tétmeccse, meg tudná-e mondani, hogyan állhat fel a magyar válogatott?
– Igen, van már csapat és kezdő tizenegy a fejemben, de ezzel most természetesen nem rukkolok elő. Már csak azért sem, mert Cipruson olyan játékosaim hiányoztak, mint Böőr Zoltán, Pető Tamás, Gyepes Gábor, hogy csak néhány nevet említsek.
– Úgy gondolja, azt a taktikát, amit kidolgozott, eredményesen tudja majd alkalmazni a magyar válogatott? Alkalmas erre a játékoskeret?
– Ebben biztos vagyok. Úgy kell mozognia a csapatnak, ahogy a tenger mozog. Három hullámban. Külön a védelemnek, külön a középpályássornak és külön a csatársornak. Ez a tolódásos játékrendszer igenis eredményes lehet. Örömmel mondhatom, hogy ehhez megvannak a megfelelő játékosok. De tudja, mit, valami nagyon hiányzik! Például egy komoly stadion Budapesten, ahová bezsúfolódik ötven- vagy hatvanezer ember, és szurkol nekünk. Ebben egyetértünk, igaz?