Légiósok: Sértő a Bild cikke, nem tárgyalok senkivel - Szalai

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 08:44
null
Szalai jól érzi magát, nem akarja elhagyni a Mainzot
A Mainz magyar légiósa, Szalai Ádám sértőnek tartja a Bild cikkét, amely szóba hozta őt az angol Arsenallal, ráadásul 20 millió eurót emlegetve átigazolási összegként.

„Sértőnek tartom a cikk megjelenését – mondta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám. – Éppen néhány napja készített velem interjút a Bild és a Kicker is, és részletesen elmondtam, milyen jól érzem magam Mainzban, örülök, hogy végre tökéletes a lábam, leszögeztem, nem véletlenül hosszabbítottam a nyáron szerződést. Egy kérdésre válaszolva elmondtam azt is, hogy nem állok senkivel sem tárgyalásban, egyetlen csapattól sem kerestek. Erre most megjelenik egy ilyen cikk, ráadásul húszmillió euróval dobálóznak.”

Christian Heidel, a Mainz klubmenedzsere nem sokkal később kijelentette, nincs a világon az a pénz, amiért a télen elengednék a játékost, majd huncutul hozzátette: „Bár ha valaki idejönne azzal a húszmillióval, elgondolkodnánk.”

„Még egyszer mondom, senkivel sem beszéltem hivatalosan, nem tárgyaltam egyetlen klubbal sem – szögezte le Szalai Ádám. – Természetesen ha jól megy egy játékosnak, ha egy csatár rugdossa a gólokat, kikerülhetetlen, hogy összehozzák fűvel-fával, de amint eddig, ezután sem figyelek oda a pletykákra.”

15 MILLIÓÉRT VIHETIK SZALAIT
A Bild értesülései szerint 15 millió euróért bármelyik csapat szerződtethetné Szalai Ádámot (persze ha a játékossal is meg tud egyezni) – ennyi ugyanis a játékos kivásárlási ára.

 

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
3 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
5 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
7 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 órája
Ezek is érdekelhetik