DAC: „Ők berúgták, mi nem” – Balogh Norbert a Slovan-meccsről
Újabb sikertelen találkozón van túl a Dunaszerdahelyi AC. Sorozatban az ötödik meccsen maradt nyeretlen a felvidéki együttes. Vasárnap a listavezető Slovan Bratislava otthonában szenvedett 3–1-es vereséget a Joao Janeiro mester által vezetett csapat, melynek már 11 pont a hátránya a harmadik helyen álló Nagyszombattal szemben.
![]() |
Balogh Norbert sajnálja, hogy a DAC nem tudott élni a lehetőségeivel (Fotó: Lelkes Ernő, archív) |
„Mit is mondjak… – sóhajtott nagyot a pozsonyi Nemzeti Stadion játékoskijárójában Balogh Norbert, aki végigjátszotta a két góllal elvesztett találkozót. – Az elején kontrolláltuk a meccset, jól mozogtunk, kompaktak voltunk. Majd jött egy lepattanó, és a hazaiak bevágták. Ez megtörte a lendületünket” – folytatta a Nemzeti Sportnak a magyar támadó.
Sok néző még vissza sem tért a helyére a szünet után, de már kettővel vezetett a Slovan. „Azt mondtuk az öltözőben, hogy úgy folytatjuk, mintha nulla nulla lenne. Erre jön egy kisebb figyelmetlenség és kapunk egy újabb pofont. Innen nagyon nehéz felállni. A meccsen nekünk is voltak helyzeteink, de míg mi azokat nem rúgtuk be, ők igen. Sajnálom, mert vasárnap nem volt verhetetlen a Slovan. Volt keresnivalónk az otthonában. Elnézést kérek a minket Pozsonyba is elkísérő szurkolóktól a magam és csapat nevében is.”
Joao Janeiro vezetésével, aki ősszel a az aktuális idény végéig – plusz egyéves opció – írt alá szerződést, nem megy a DAC-nak. A legutóbbi tíz fordulóban csak egyszer győzött. A portugál mester gyakran variálja a csapat összeállítását, sokakat már több poszton is kipróbált. Így van ez Balogh Norberttel is, a magyar játékos tipikus center-csatár, de Janiero alatt játszott már a bal szélen, vasárnap pedig a 10-es pozícióban.
„A profi foci nem arról szól, hogy ki hol szeretne játszani. Mindenkinek megvan az elsődleges posztja, de ha az edző más helyre rakja őt, akkor ott kell százszázalékos teljesítményt nyújtani. Most ezt a feladatot kaptam. Más ez a pozíció, többet kellett visszajárni védekezni, szinte középpályás voltam. De igyekeztem maximumot nyújtani, csak a csapat érdeke volt előttem” – zárta gondolatait Balogh Norbert.
A DAC a rájátszásban még nem győzött. Jelenleg a negyedik hely megőrzése a cél, amely az esetleges Konferencialiga-osztályozóra (ha a Slovan vagy a Nagyszombat hódítja el a Szlovák Kupát) a legjobb kiinduló hely. „Nem olyan egyszerű, amikor a klub eladja a legjobb játékosait, Kalmár Zsolt pedig sérült. A DAC jelenleg nem olyan erős, mint volt azokkal a remek focistákkal, akik jelenleg már nincsenek Dunaszerdahelyen” – mondta a sárga-kék csapat jelenlegi helyzetéről Vladimír Weiss, a Slovan mestere.
Storck a legeredményesebb, Janeiro a leggyengébb
A dunaszerdahelyi Mol Aréna megnyitása óta (2016. november 19.) hét edző ült a DAC kispadján. Megvizsgáltuk, milyen eredményesen kezdett az adott mester a csapatnál. A jelenlegi edző, Joao Janeiro eddig tizenhárom bajnoki meccsen vezette a csapatot. Ebből a számból indultunk ki.
A legeredményesebb Bernd Storck volt, aki tizenháromból tizenkettő meccset megnyert, míg az utolsó helyen épp Janeiro áll. Ugyan három győzelemmel nyitott a portugál, tavasszal nagyon gyengén muzsikál a DAC. Janeiro vezetésével a csapat eddig csupán a megszerezhető pontok 46%-át gyűjtötte be.
Hélder Cristóvao 2020-ban csak négy meccsen vezette a DAC-ot (0–3–1), ezért ő nem szerepel a táblázatban.
1. Bernd Storck | 12 gy, 0 d, 1 v | 92% |
2. Peter Hybala | 8 gy, 3 d, 2 v | 69% |
2. Marco Rossi | 8 gy, 3 d, 2 v | 69% |
4. Németh Antal | 7 gy, 4 d, 2 v | 64% |
5. László Csaba | 6 gy, 5 d, 2 v | 59% |
6. Joao Janeiro | 4 gy, 6 d, 3 v | 46% |