Légiósok: Styles csak szépített az egy perc alatt kétszer betaláló Portsmouth ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 07:43
null
Callum Styles gólja csak szépségtapasz volt a Barnsleynak (Fotó: Getty Images)
Hamar eldöntötte a három pont sorsát a Callum Stylest foglalkoztató Barnsley vendégeként a Portsmouth az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokság (League One) 7. fordulójának keddi játéknapján.

A magyar válogatott középpályást csak csereként nevezték a mérkőzésre, melyen a vendég Portsmouth parádésan kezdett és nem akármilyen dolgot hajtott végre azzal, hogy a nyolcadik percben két gólt is szerzett!

Előbb Colby Bishop vágta be az általa kiharcolt büntetőt, majd az ő kiváló indítása után Paddy Lane is betalált, újabb nyolc perccel később Connor Ogilvie pedig tovább növelte a Portsmouth előnyét.

Neill Collins, a Barnsley menedzsere a szünetben többek között a magyar válogatott Callum Stylest is pályára küldte, a házigazda pedig hiába szépített a 49. percben, csak a 77. percben tudott egy gólra zárkózni, amikor Styles egy bal oldali beadást a hosszún érkezve bólintott a kapuba, kialakítva ezzel a Barnsley 3–2-es vereségét.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (STYLES GÓLJA 2:20-TÓL)



ANGLIA
League One

Barnsley–Portsmouth 2–3
Barnsley: Callum Styles csereként lépett pályára a 46. percben, ő szerezte csapata 2. gólját a 77. percben

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
Tegnap, 8:38

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
2025.09.07. 07:51

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik