Lengyelország: a korábbi Fradi-védő és Kádár is kiszemelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.09. 12:01
Lengyel sajtóértesülések szerint a helyi élvonalban szereplő KS Lechia Gdansk egy korábbi ferencvárosi védővel vagy a magyar válogatott hátvéddel, Kádár Tamással erősítheti meg a keretét a téli átigazolási időszakban.

Úgy tűnik, hogy a lengyel futballkluboknál a télen igen megerősödik a magyar szál, szinte naponta lehet olvasni arról, hogy egy-egy lengyel csapat az NB I-ből szerződtetne labdarúgót.

A Przeglad Sportowy úgy tudja, hogy a középhátvédet kereső Lechia Gdansk egyik kiszemeltje Kádár Tamás, a DVTK és a magyar válogatott hátvédje.

De a lap szerint nem ő az első számú jelölt a középhátvéd posztjára, hanem a Ferencváros korábbi brazil futballistája, Gerson, aki az ősszel a román Petrolul Ploiesti-ben szerepelt.

A PS szerint közel a megegyezés a hátvéddel, de ha esetleg nem jön össze az üzlet, akkor Kádár Tamással is felvehetik a kapcsolatot, az ő neve is szerepel a kívánságlistán. Mint ismeretes, Kádárt a Lech Poznan is figyeli.

Gerson egy éve a téli felkészülés kezdete előtt bontott szerződést a Ferencvárossal. (A klub tájékoztatása szerint azért, mert nem jelent meg az első edzésen, a brazil játékos viszont azt állította, szóltak neki, hogy ne is jöjjön, mert nincs rá szükség.)

Legfrissebb hírek

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
19 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kovács Zoltán távozik Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:31

Meglepetés a borsodi derbin, a Barcika négygólos győzelmet aratott a DVTK otthonában!

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:40

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

„Vignjevics legfontosabb üzenete: próbáljunk meg többet futballozni”

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 17:18

Nem bírt egymással az MTK és a DVTK, a vendégek maradtak kieső helyen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 15:23

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13
Ezek is érdekelhetik