NB III: Bobál ismét duplázott a Honvédban, nyert a kis Loki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.22. 19:11
A labdarúgó NB III hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján a Keleti csoportban a megerősített DVSC-DEAC magabiztosan nyert a Nyírbátor ellen, a Középcsoportban a Budapest Honvéd II fiatal támadója, Bobál Gergely ismét duplázni tudott, míg nyugaton a korábbi ferencvárosi támadó, Jovánczai Zoltán góllal segítette győzelemhez a Budaörsöt.

KELETI CSOPORT
Nem tudott sokat javítani legutóbbi súlyos vereségét követően a Busai Attilával és Kunsági Rolanddal megerősített Ferencváros II, csupán gól nélküli döntetlenre futotta erejéből hazai pályán az első helyezett Hatvan ellen, amely a 65. perctől emberhátrányban játszott. A szintén visszajátszókkal (Vukasin Polekszics, Rezes László) felálló DVSC-DEAC magabiztosan, négy gólt szerezve verte meg a Nyírbátori FC-t. Az Ebes–Hajdúböszörmény rangadón nem bírt egymással a két csapat, 1–1-es döntetlennel zártak a felek. A Veresegyház, bár kétszer is vezetett hazai pályán, 3–2-re kikapott odahaza a Létavértestől, amelyben Sós Bence duplázott.KELETI CSOPORT
Nem tudott sokat javítani legutóbbi súlyos vereségét követően a Busai Attilával és Kunsági Rolanddal megerősített Ferencváros II, csupán gól nélküli döntetlenre futotta erejéből hazai pályán az első helyezett Hatvan ellen, amely a 65. perctől emberhátrányban játszott. A szintén visszajátszókkal (Vukasin Polekszics, Rezes László) felálló DVSC-DEAC magabiztosan, négy gólt szerezve verte meg a Nyírbátori FC-t. Az Ebes–Hajdúböszörmény rangadón nem bírt egymással a két csapat, 1–1-es döntetlennel zártak a felek. A Veresegyház, bár kétszer is vezetett hazai pályán, 3–2-re kikapott odahaza a Létavértestől, amelyben Sós Bence duplázott.

KÖZÉPCSOPORT
A hazai pályán legutóbb simán nyerő Budapest Honvéd II most kicsit nehezebben tudta begyűjteni a három pontot a Bölcske ellen (3–2). A fiatal támadó, Bobál Gergely ismét vezére volt csapatának, és ebben az idényben már negyedszer sikerült dupláznia. Az Orosháza a második félidőben bő tíz perc alatt eldöntötte a mérkőzést a Dabas otthonában, a hazaiaknak csak szépítésre futotta erejükből az utolsó percekben. A Monor vezetett a Dunaharaszti vendégeként, de nem sokáig örülhetett, gólja után ugyanis hat perccel egyenlíteni tudott a hazai csapat, és végül maradt a döntetlen.

NYUGATI CSOPORT
A Budaörs újabb fontos győzelmet aratott, ezúttal a Diósd vendégeként nyert 2–0-ra, és egypontnyira megközelítette az éllovas BKV Előrét. A két gólt a korábbi ferencvárosi támadó, Jovánczai Zoltán és a Lombard Pápában is megforduló Tüske Roland szerezte. A Haladás II hazai környezetben nem bírt az Andráshidával, a gól nélküli döntetlennel így mindkét csapat maradt a csoport középmezőnyében.

NB III, 6. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Vasárnapi mérkőzések
Ferencváros II–Hatvan 0–0
Ebes–Hajdúböszörmény 1–1
Veresegyház–Létavértes 2–3
DVSC-DEAC–Nyírbátor 4–0
TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Vasárnapi mérkőzések
Dunaharaszti–Monor 1–1
Dabas–Orosháza 1–2
Honvéd-MFA–Bölcske 3–2
TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Vasárnapi mérkőzések
Haladás II–Andráshida 0–0
Diósd–Budaörs 0–2
TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
19 órája

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 20:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

NB III: már nem Simon Antal az Eger vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 08:39
Ezek is érdekelhetik