NB II, Nyugat: menetel a ZTE, újabb győzelem

Vágólapra másolva!
2013.04.20. 18:04
Sorozatban a negyedik győzelmét aratta a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a ZTE FC, amely 1–0-ra győzött a BKV Előre ellen hazai pályán Mouhamadou Seyé találatával.

NB II, NYUGATI CSOPORT
23. FORDULÓ

ZTE FC
–BKV ELŐRE 1–0 (1–0)
Zalaegerszeg, 1650
néző. Vezette: Mészáros I. (Becséri G., Mohos M.)
ZTE:
Jahic – Kocsárdi, Budovinszky, Bogunovics, Nagy Z. – Simonfalvi (Kovács G., 74.), Hajdú N. – Seyé (Sluka, 83.), Grbics, Frizoni (Babati, 61.) – D. Pavicsevics. Vezetőedző: Simon Antal
BKV ELŐRE:
Horváth G. – Tóth M., Wilson, Nyárasdi – Máj (Michel, 69.) – Tóth A., Mayer (Berki, 55.), Horváth L., Sebők I. – Szabó V., Eszlátyi. Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző:
Seyé (1–0) a 24. percben
MESTERMÉRLEG
Simon Antal:
– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A BKV csapatában több jó felépítésű, képzett futballista is van, remekül védekeznek. Egy góllal azért megérdemelten nyertünk. Nem játszottunk jól, egy kicsit lassú és körülményes volt a futballunk. Annak azért mindenképpen örülök, hogy itthon tartottuk a három pontot.
Soós Imre:
– Megemelem a kalapom a fiúk előtt. Két hét alatt öt meccset játszottunk, nem is akármilyen csapatok ellen. Ezen a találkozón is eltüntettük a két csapat közti tabellán elfoglalt különbséget. NB II, NYUGATI CSOPORT
23. FORDULÓ

ZTE FC
–BKV ELŐRE 1–0 (1–0)
Zalaegerszeg, 1650
néző. Vezette: Mészáros I. (Becséri G., Mohos M.)
ZTE:
Jahic – Kocsárdi, Budovinszky, Bogunovics, Nagy Z. – Simonfalvi (Kovács G., 74.), Hajdú N. – Seyé (Sluka, 83.), Grbics, Frizoni (Babati, 61.) – D. Pavicsevics. Vezetőedző: Simon Antal
BKV ELŐRE:
Horváth G. – Tóth M., Wilson, Nyárasdi – Máj (Michel, 69.) – Tóth A., Mayer (Berki, 55.), Horváth L., Sebők I. – Szabó V., Eszlátyi. Vezetőedző: Soós Imre
Gólszerző:
Seyé (1–0) a 24. percben
MESTERMÉRLEG
Simon Antal:
– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A BKV csapatában több jó felépítésű, képzett futballista is van, remekül védekeznek. Egy góllal azért megérdemelten nyertünk. Nem játszottunk jól, egy kicsit lassú és körülményes volt a futballunk. Annak azért mindenképpen örülök, hogy itthon tartottuk a három pontot.
Soós Imre:
– Megemelem a kalapom a fiúk előtt. Két hét alatt öt meccset játszottunk, nem is akármilyen csapatok ellen. Ezen a találkozón is eltüntettük a két csapat közti tabellán elfoglalt különbséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik