Volt, hogy a Fehérvár tette bajnokká a Lokit

Vágólapra másolva!
2010.05.03. 17:57
null
Sándor Tamás és társai bajnoki öröméhez a Fehérvár is hozzájárult 2006-ban (Fotó: Nemzeti Sport-archív)
Ki lesz a bajnok, az éllovas Videoton vagy a címvédő Debrecen? Matematikai alapon beleszólhat más is a versenyfutásba, de a két vidéki fellegvár csapatának többiekkel szembeni előnyét és formáját elnézve aligha történik ilyesmi. S vajon meddig tart a párbaj? Pillanatnyilag annyi biztos, hogy történjék bármi a két klub pénteki debreceni rangadóján, akkor még semmiképpen sem dől el az aranyérem sorsa – papíron legalábbis. Alábbi összeállításunkban röviden áttekintjük, mikor s hogyan dőlt el az elmúlt öt esztendőben a magyar labdarúgó-bajnokság.

2004–2005: DEBRECEN – BAJNOKAVATÁS A 29. FORDULÓBAN

„Ezt most már csak a Loki ronthatja el” – állapította meg lapunk azt követően, hogy a 27. fordulóban gól nélküli döntetlennel ért véget a Ferencváros és a Debrecen Üllői úti rangadója, s nagyjából ezt vonta le tanulságként a két vezetőedző, László Csaba és Supka Attila is.

S a Loki nem rontotta el: a piros-fehérek előbb a Békéscsabát ütötték ki hazai pályán, majd Igor Bogdanovics, Sándor Tamás és Kerekes Zsombor góljával 3–1-re legyőzték a Pécset, amivel már a 29. fordulóban elhódították történetük első bajnoki címét.

A bajnok utolsó öt mérkőzése: Pápa (o) 3–1, Ferencváros (i) 0–0, Békéscsaba (o) 5–1, Pécs (o) 3–1, Zalaegerszeg (i) 1–2
A végeredmény: 1. Debrecen 62 pont, 2. Ferencváros 56, 3. MTK 56

2005–2006: DEBRECEN – BAJNOKAVATÁS A 30. FORDULÓBAN

Az utóbbi évek legizgalmasabb idényzárásának lehettünk tanúi: az utolsó fordulónak azonos pontszámmal vágott neki az Újpest és a Debrecen. Látszott, hogy a liláknak lesz nehezebb dolguk, hiszen a kiváló formában lévő, Csertői Aurél dirigálta Fehérvár látogatott hozzájuk

A nézőtéri rendbontásról is nevezetes mérkőzést a Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg, és bár az Újpest szerezte meg az első gólt, Mészöly Géza csapata nem tudta megtartani előnyét, a végül bronzérmesként záró Fehérvár nyert 3–1-re. A lilák felőrlődésében szerepet játszott, hogy a Koller Ákost lekönyöklő Rajczi Péter már a 42. percben piros lapot kapott (a hajrában Tóth Norbertet is kiállították).

A Fehérvár tehát a maga részéről „elintézte”, hogy a Debrecen, ha akar, bajnok legyen. Persze, hogy akart! A DVSC-nek nem volt más dolga, mint legyőzni a sereghajtó Pápát – amit könnyedén meg is tett.

A bajnok utolsó öt mérkőzése: Tatabánya (o) 1–0, Sopron (i) 2–0, Ferencváros (o) 3–1, Honvéd 1–0 (i), Pápa (o) 4–1

A végeredmény: 1. Debrecen 68 pont, 2. Újpest 65 pont, 3. Fehérvár 6

 2006–2007: DEBRECEN – BAJNOKAVATÁS A 28. FORDULÓBAN

Az utóbbi évek legsimább végjátéka, legalábbis ami az aranyharcot illeti: a Miroslav Beránek irányította Loki két fordulóval a zárás előtt biztossá tette sorozatban harmadik elsőségét. A REAC 4–1-es legyőzéséből Leandro két, Szilágyi Péter és Dzsudzsák Balázs egy-egy góllal vette ki a részét.

A debreceniek nem lazsálták el az utolsó két játéknapot sem, így megmaradt nyolcpontos előnyük az MTK előtt.

A bajnok utolsó öt mérkőzése: Győr (o) 3–0, Újpest (i) 0–2, REAC (o) 4–1, Zalaegerszeg (i) 1–0, Sopron (o) 2–1
A végeredmény: 1. Debrecen 69 pont, 2. MTK 61, 3. Zalaegerszeg 55

2007–2008: MTK – BAJNOKAVATÁS A 29. FORDULÓBAN

SZAVAZÁS

Mikor, és melyik csapat javára dől el a Soproni Liga bajnoki címe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem elvitatva az MTK érdemeit, a közelmúltban ez volt a legfurcsább bajnokavatás. Történt, hogy az utolsó előtti forduló pénteki nyitó mérkőzésén a címvédő Debrecen csupán 2–2-t ért el Pakson – a Loki nem volt csúcsformában, kétszer is futott az eredmény után –, s a lefújáskor hiába vezette egy ponttal a tabellát, játékosai tudták: ha hétfőn nyer az MTK, máris bajnok.

Hogyan volt lehetséges egy füst alatt hat pontot szerezni? Nos, a Sopron a téli szünetben anyagi okokból „kiszállt" a bajnokságból, tavaszi ellenfelei rendre játék nélkül kapták meg a három pontot – és az MTK esetében éppen az utolsó fordulóban vált esedékessé az „ajándék" postázása.

A fővárosiak utolsó igazi ellenfele a REAC volt, amely – a sors fintora – pályagondjai miatt Sopronban rendezte hazai mérkőzéseit. Garami József csapata nem hagyott kétséget céljai felől – legfeljebb az keltett meglepetést, hogy három góljából kettőt a védő Mladen Lambulics szerzett (a harmadik találat Urbán Gábor nevéhez fűződött).

A bajnok utolsó öt mérkőzése: Vasas (o) 0–2, Nyíregyháza (i) 2–0, Tatabánya (o) 5–1, REAC (i) 3–0, Sopron 3–0 – játék nélkül
A végeredmény: 1. MTK 66 pont, 2. Debrecen 64, 3. Győr 5

2008–2009: DEBRECEN – BAJNOKAVATÁS A 29. FORDULÓBAN

Akárcsak három évvel korábban, ismét az Újpest volt a Debrecen fő vetélytársa, csakhogy ezúttal a Loki jelentős pontelőnnyel várta a hajrát, és nem hagyta az utolsó fordulóra a döntést.

A 29. forduló pénteki nyitányán a debreceniek úgy látogattak Diósgyőrbe, hogy tudták: ha nyernek, kezdhetnek ünnepelni. Czvitkovics Péter duplával, Dombi Tibor további egy góllal gondoskodott arról, hogy a megálmodott forgatókönyv valósuljon meg. Annak, hogy egy nappal később az Újpest a 90. percben esett Alekszidze-góllal 4–3-ra kikapott Győrben, már csak a pontkülönbség szempontjából volt jelentősége.

A bajnok utolsó öt mérkőzése: Győr 2–2 (o), Honvéd 1–0 (i), MTK (o) 2–2, DVTK 3–2 (i), Paks 2–0 (o)
A végeredmény: 1. Debrecen 69 pont, 2. Újpest 59, 3. Haladás 53
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik