K. B. 2022.07.04 18:32 Frissítve: 2022.07.13 19:17

Újpest: távozik a 2016-os Eb egyik legjobb magyarja

Kevesebb mint fél év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-ből az 57-szeres magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás, aki nemzeti együttesünk egyik legjobbja volt a 2016-os Európa-bajnokságon.

Kádár Tamás az Újpest színeiben három NB I-es meccsen lépett pályára (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Február 10-én számoltunk be a hírről, hogy Kádár Tamás a kínai élvonalból az Újpestbe szerződött. Azóta csupán két NB I-es meccsen és egy Magyar Kupa-találkozón lépett pályára. A klub a közleményében kitér arra, amit mi is közöltünk márciusban: Kádár edzői döntés miatt nem edzhetett az első osztályú kerettel, helyette az NB III-as együttessel készült, ötször kezdőként lépett pályára a harmadosztályban.

Az ujpestfc.hu úgy fogalmaz: „Szerződése lejártával Kádár Tamás és klubunk az elválás mellett döntött.”

Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását a védő, aki eddigi karrierje során a Zalaegerszegnél és a Diósgyőrnél is szerepelt Magyarországon, míg külföldön megjárta Angliát, Hollandiát, Lengyelországot, Ukrajnát, valamint Kínát is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Máté Zsolt (Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Jorgosz Kutrumbisz (görög, szabadon igazolható), Nikola Mitrovics (szerb, Honvéd – szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, szabadon igazolható), Kádár Tamás (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

2022.10.02 13:50:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Fehérvár továbbra se képes idegenben nyerni, ezúttal a Puskás Akadémiával ikszelt.

2022.10.02 13:35:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek.

2022.10.01 08:57:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Holender találatát Lesjak egyenlítette ki • A piros-kékeknek több nagy helyzetük volt, de ezek kimaradtak.

2022.10.01 08:57:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Szrdjan Blagojevics vezetőedző hétgólos meccsen szerzett győzelemmel mutatkozott be a debrecenieknél.