Újpest: „Sosem voltunk ilyen közel” – ők lehetnek az új tulajdonosok

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 12:32
null
Az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet 10 év után távozhat Újpestről (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a korábbi hírekkel ellentétben nem külföldi, hanem magyar befektetői kör veheti meg Roderick Duchatelet-től az Újpest FC-t – legközelebb pénteken ülnek tárgyalóasztalhoz a felek. Az ügyben közvetítői szerepet vállaló országgyűlési képviselő, Móring József Attila nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.  

 

Egy szombati, Újpest-szurkolói teremfocitornán Móring József Attila fideszes országgyűlési képviselő a nagyközönség előtt elmondta, hamarosan bejelenthetik az Újpest FC eladását, ugyanis pénteken tárgyal a lehetséges új tulajdonosi kör Roderick Duchatelet-vel, a klub jelenlegi tulajdonosával. A politikus, aki saját bevallása szerint a lehetséges új tulajdonosi kör felkérésére közvetítői szerepet játszik a felek között, a Nemzeti Sport megkeresésére részletesen beszélt az ügy állásáról.

„Ilyen közel még sosem voltunk ahhoz, hogy végre megegyezés szülessen, ám nem szeretnék elébe menni a fejleményeknek – szögezte le megkeresésünkre Móring József Attila. – Egy üzlet mindig két félen múlik, és Roderick Duchatelet nem egyszerű tárgyalópartner, de bízom benne, hogy még decemberben lezárulnak az egyeztetések és az új évvel egy új korszak is kezdődhet Újpesten. Annyit ígérhetek, hogy még meg sem szárad a pecsét a szerződésen, azonnal meg fognak történni azok az intézkedések, amikre talán nemcsak az Újpest-szurkolók, hanem minden magyar focikedvelő vár. Nem vagyunk csodatevők, nincs varázspálcánk, de a háttérben már elkezdődött az előkészítés, megvannak azok az Újpesthez kötődő személyek, akiknek a vezetésével kezdetét veheti majd a munka.”

Móring József Attila (balról a második) múlt héten egy szurkolói focitornán beszélt először a küszöbön álló újpesti tulajdonosváltásról (Fotó: facebook.com)
Móring József Attila (balról a második) múlt héten egy szurkolói focitornán beszélt először a küszöbön álló újpesti tulajdonosváltásról (Fotó: facebook.com)

 

Az országgyűlési képviselő, aki hatéves kora óta Újpest-szurkoló, kifejtette, a nulladik intézkedési pont a címervita megoldása lesz, majd az UTE és az Újpest FC utánpótlásának egyesítése, az anyaegyesülettel az évek alatt kialakult, konfliktusokkal terhelt viszony és a szurkolótáborral elmérgesedett kapcsolat rendezése lesz.

„Olyan klubmodellre lesz szükség, amely alkalmas arra, hogy az Újpest FC a lehető legrövidebb úton visszataláljon arra az útra, amelynek köszönhetően a hagyományaihoz méltóan szerepelhet. A hétvégi teremtorna is megmutatta, mennyien aggódnak a klubért, amit egy olyan szunnyadó erő övez, amely az országban talán csak egy klubnál van még meg. De alighanem még a Ferencvárosnál is egyetértenek abban, hogy egy vergődő, lézengő, bizonytalan helyzetű Újpesttel szemben elért siker nem ugyanolyan értékű, mintha újra egy erőtől duzzadó lila-fehér csapat szerepelne az NB I-ben, mint ahogy a Ferencváros nélkül sem volt az igazi a bajnokság a kétezres években, a klub kizárását követően. Viszont türelmet kell kérjek a szurkolóktól, mert körültekintően kell végbemennie az adásvétel folyamatának, hogy ne legyenek később a szekrényből kihulló csontvázak, hogy tiszta viszonyokat teremtsünk és a szunnyadó erők egyesítésével újra nagy dolgokra legyünk képesek.”

Az utóbbi időben, a különböző sajtóhírek arról szóltak, hogy távol-keleti üzleti kör veheti meg a klubot, de a Nemzeti Sport újpesti forrásai szerint egy több üzletágban érdekelt magyar befektetői páros, Cseke István és Németh János tárgyal Roderick Duchatelet-vel a klub megvételéről. Értesülésünkre Móring József Attila úgy reagált, sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretné.

Szeptemberben Roderick Duchatelet az nb1.hu-nak beszélt arról, hogy szóban már két féllel is megállapodott az Újpest FC eladásáról, egy külföldivel és egy magyarral. A szerződés megkötéséhez tulajdonképpen már csak a foglaló letétele hiányzott, mert a klub átvilágítása is megtörtént időközben. Úgy tudjuk, már tavasszal megszületett a szóbeli egyezség egy amerikai és a jelzett magyar körrel, de előbbi azóta nem jelentkezett, utóbbival pedig a héten következhet a fent már említett sorsdöntő egyeztetés, amelyen már az átadás-átvétel részleteiről tárgyalhatnak.

Amennyiben az adásvétel megtörténik, a klub szakmai irányítását az Újpesthez kötődő, korábbi válogatott labdarúgók vehetik át.

Kerestük az üggyel kapcsolatban az Újpest FC-t is; Berta Csaba ügyvezető fenntartotta korábbi álláspontját, sajtóhírekre, pletykákra nem reagál a klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik