PMFC: válságértekezlet - elemzik a szereplést, a stáb munkáját

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 12:20
A Nemzeti Sport értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben 13. helyen álló PMFC vezetősége és a Véber György vezette szakmai stáb ma közösen értékeli a csapat eddigi szereplését.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a PMFC-nél a Pápától elszenvedett 2–1-es szombati hazai vereséget követően (1–2) a szakmai stáb és a klub vezetősége közösen értékeli az eddigi eredményeket. Erre azért is kerülhet sor, mert Véber György vezetőedző, az őt érő szurkolói kritikák után – melyek szerint ő tehet arról, hogy itt tart a csapat – azt nyilatkozta, a tulajdonosra (Matyi Dezsőre) bízza annak eldöntését, igaza van-e a drukkereknek.Véber György vezetőedző, az őt érő szurkolói kritikák után – melyek szerint ő tehet arról, hogy itt tart a csapat – azt nyilatkozta, a tulajdonosra (Matyi Dezsőre) bízza annak eldöntését, igaza van-e a drukkereknek.

A pécsiek 12 forduló után két győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel állnak a 13. helyen 10 ponttal, úgy, hogy ebben az idényben az NB I-ben még nem nyertek meccset hazai pályán.

A PMFC ügyvezetője, Győri János kérdésünkre megerősítette, hogy ma elemzik a helyzetet a szakmai stábbal, de további részleteket egyelőre nem tudott mondani. Így kérdéses, hogy Véber marad-e a csapat vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 17:44

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58
Ezek is érdekelhetik