NB I: válogatott védővel és ezüstérmes kapussal erősített a Vasas

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 12:33
null
Dombó Dávid és Baráth Botond is a Vasasnál folytatja (Fotó: vasasfc.hu)
Az NB I-be visszajutó Vasas FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Géresi Krisztián, Novothny Soma és Zimonyi Dávid után a tizenegyszeres magyar válogatott védő, Baráth Botond, illetve a Kisvárdával legutóbb bajnoki ezüstérmet szerző Dombó Dávid is az angyalföldieknél folytatja pályafutását.

A fővárosi piros-kékek ismertették, Dombóval és Baráthtal is 2025. június 30-ig szóló szerződést kötöttek.

A védelem minden posztján bevethető Baráth Botond a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd a Honvéddal megszerzett 2017-es bajnoki cím után az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas Cityhez igazolt, ahonnan 2020-ban tért vissza Kispestre, ahol a legutóbbi idényben 15 bajnokin és három Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára.

Mint megírtuk, az utánpótlás-válogatott kapus, Dombó Dávid távozott az NB I előző kiírásában ezüstérmet szerző Kisvárdától, s már meg is találta új csapatát.

Dombó a 2015–2016-os évadban a legkevesebb gólt kapta az NB II-ben a Mezőkövesd színeiben, így oroszlánrészt vállalt a matyóföldiek élvonalba jutásában, de 2020-ban Kisvárdára szerződött, ahol az elmúlt két és fél évben 73 bajnokin 24-szer nem kapott gólt.

Dombó tavaly októberben és idén áprilisban is különdíjat kapott az M4 Sport és a Magyar Labdarúgó-szövetség közös szavazásán a legszebb védésért, teljesítményével pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kisvárda története legnagyobb sikerét elérve a második helyen végezzen az NB I-ben.

„Mindkét érkezőnk jelentős élvonalbeli tapasztalattal, válogatott képességekkel és megfelelő karakterrel rendelkezik– kezdett bele a Vasas honlapján az új futballisták bemutatásába Nagy Miklós, az angyalföldiek sportigazgatója.

Az új igazolásokkal a csapaton belüli posztonkénti versenyt szeretnénk tovább erősíteni. A szerződéskötések során ezúttal is fontos szempont volt, hogy mindkét játékos szabadon igazolható, motivált és rendelkezik az általunk keresett személyiségjegyekkel. Biztosak vagyunk benne, a ránk váró kemény és hosszú szezonban meghatározó lehet az is, hogy az öltözőben növekedjen a kipróbált, komoly csatákban edződött játékosok száma. Kettejük érkezésével összesen 300 NB I-es mérkőzés tapasztalata kerül be az öltözőbe, ami fiataljaink számára is ösztönző és egyben komoly segítség is lehet” – tette hozzá Nagy Miklós, megjegyezve, az angyalföldieknél még nem zárult le az igazolások sora.

„Nagy Miklós megkeresése után egyértelművé vált a jövőm, hiszen az általam és a klub által megfogalmazott célok tökéletesen egyeznek– mondta a vasasfc.hu-nak a tizenegyszeres válogatott Baráth Botond. –A Vasas évek óta építkezik, szemmel látható a fejlődés, ami számomra kifejezetten tetszik. Szeretnék minél többet és jól játszani, hogy a csapat sikeres legyen, ehhez kell hozzátennem az én részemet. Elsődleges cél a klub eredményessége, de ha emellett a válogatottba is vissza tudok térni, akkor azt közös sikerként fogjuk tudni elkönyvelni”.

„Remek szezont zártam a Kisvárdával, így nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú csapathoz érkeztem, várom már a közös munkát. Határozott céljaim vannak. Egyrészt minél sikeresebb szeretnék lenni a Vasassal, legalább annyira, mint a Kisvárdával voltam, másrészt a válogatott szereplést is kitűztem magam elé. Voltak lehetőségeim külföldről is, de amikor megérkezett a Vasas érdeklődése, akkor felgyorsultak az események és a döntésem innentől egyértelmű volt” – húzta alá Dombó Dávid.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Géresi Krisztián
(Mol Fehérvár FC), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Zimonyi Dávid (ZTE), Baráth Botond (szabadon igazolhatóként, legutóbb Budapest Honvéd), Dombó Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE), Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Viczián Ádám (szabadon igazolható), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Iyinbor Patrick(Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond
(III. Kerületi TVE – kölcsön után lejár a szerződése), Balajti Ádám, Bobál Gergely, Kleisz Márk, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik