NB I: újabb alapemberével hosszabbított az újonc ZTE

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 20:02
Babati Benjamin és Kocsis Gergő után újabb alapemberrel hosszabbított szerződést a labdarúgó NB I újonca, a Zalaegerszeg: Miroszlav Grumics 2020 nyaráig írt alá.

„A feljutás után egyértelmű volt, hogy maradni szeretnék, és az NB I-ben is a Zalaegerszeg színeiért akarok küzdeni – mondta Grumics a ztefc.hu-nak a szerződéshosszabbítás után. – Az élvonalban is jó játékkal és győzelmekkel szeretnénk majd megörvendeztetni szurkolóinkat, amihez természetesen én is minél jobb játékkal próbálok hozzájárulni.”„A feljutás után egyértelmű volt, hogy maradni szeretnék, és az NB I-ben is a Zalaegerszeg színeiért akarok küzdeni – mondta Grumics a ztefc.hu-nak a szerződéshosszabbítás után. – Az élvonalban is jó játékkal és győzelmekkel szeretnénk majd megörvendeztetni szurkolóinkat, amihez természetesen én is minél jobb játékkal próbálok hozzájárulni.”

Grumics – aki megfordult korábban többek között a Kaposvárban, a PMFC-ben, a DVTK-ban, a Kisvárdában és a Kozármislenyben is – idén télen szerződött a Haladástól a ZTE-hez, melynek színeiben tavasszal 14 NB II-es bajnokin két góllal és ugyanennyi gólpasszal segített a bajnoki cím és feljutás kivívásában.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
18 órája
Ezek is érdekelhetik