H. D. 2021.02.26 11:04 Frissítve: 2021.02.26 12:18

NB I: Szabics Imre a Mol Fehérvár új vezetőedzője – hivatalos

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szabics Imre lesz a csapat új vezetőedzője. A korábbi 36-szoros magyar válogatott csatár április 1-jén áll munkába, segítőként Juhász Roland és Torghelle Sándor is csatlakozik a stábjához.

Áprilistól Szabics Imre (középen) a Mol Fehérvár FC vezetőedzője, munkáját Juhász Roland (balra) és Torghelle Sándor segíti majd (Fotó: molfehervarfc.hu)

 

Szabics Imre a labdarúgó-karrierje befejezése után a magyar válogatottnál, a Sturm Graznál, majd az osztrák válogatottnál is pályaedzőként dolgozott. A Mol Fehérvárnál április 1-jén áll majd munkába (így április 3-án, a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokin debütálhat a kispadon), addig a Márton Gábor helyét ideiglenesen átvevő Szalai Tamás irányít megbízott vezetőedzőként.

A tavaly nyáron visszavonuló, szeptember óta a klubnál sporttanácsadóként dolgozó Juhász Roland is helyet kap a stábban, továbbá Torghelle Sándor is segíti majd a vezetőedző munkáját, akinek március 22-én lesz a 40. születésnapja.

„Nagy megtiszteltetés”
Juhász Roland: – Nagy megtiszteltetés és kihívás csatlakozni az első csapat stábjához, várom már, hogy újra belépjek a jól megszokott öltözőbe. Már nyolc éve tartozom a Vidi-családhoz, annyit ígérhetek, hogy edzőként is ugyanazzal az elszántsággal és hozzáállással segítem majd a klubot, mint játékosként tettem. Bízom benne, hogy a kispadon még nagyobb sikereket érhetünk el közösen, mint amelyeknek az elmúlt időszakban részese lehettem.
Torghelle Sándor: – Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy újra lehetőséget kaptam Fehérváron. Sikeres időszakot töltöttem el itt a múltban, egy nagyon egységes csapatban. Ugyanezt az egységes csapatot szeretnénk megvalósítani az előttünk álló időszakban is A stílusom edzőként sem változott, ugyanazt képviselem, amit a pályán láthattak tőlem a szurkolók. Igyekszem mindig, még valamennyire játékos fejjel is azon gondolkodni, hogy mivel tudnám a legjobban segíteni a csapatot, és egyénileg a labdarúgókat is. Persze a hozzáállásom, habitusom nem változik az oldalvonal mellett sem.

„Magas szintű külföldi tudást importálunk Szabics Imre személyében, aki szerintem benne van a top három magyar szakemberben, aki külföldön dolgozik. Büszkeség a klub számára, hogy igent mondott a felkérésünkre, és úgy döntött, itthon folytatja edzői pályafutását. A megkeresés első fázisától kezdve olyan visszajelzéseket éreztem Imre irányából, amelyek alapján meggyőződéssel mondhatom, hogy jó kezekbe kerül a csapat. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egy szokványos helyzet, hiszen csak április elsejétől ülhet le a csapat kispadjára, de így is köszönettel tartozunk az osztrák szövetségnek, hogy a megállapodás létrejöhetett. Külön öröm, hogy Juhász Roland és Torghelle Sándor személyében olyan szakemberek csatlakoznak az edzői stábhoz, akik játékosként komoly sikereket értek el a Vidivel, és a székesfehérvári szurkolók ismerik és szeretik őket. A céljaink egyértelműek, idén kupagyőzelem és második hely a bajnokságban, s a következő években egy olyan csapat felépítése, amely nagy eséllyel harcol a bajnoki címért, a MOL Magyar Kupáért és valamelyik nemzetközi kupa csoportköréért” – mondta a molfehervarfc.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.

„Szeretnék köszönetet mondani a vezetőségnek, hiszen minden követ megmozgatott azért, hogy az osztrák szövetség elengedjen és én legyek a Vidi következő vezetőedzője. Tudom, hogy ez nem volt egyszerű feladat, mert azt szerették volna, hogy maradjak, de végül úgy gondolom, hogy sikerült egy olyan megoldást találni, amely minden fél számára optimális lehet. Köszönöm szépen a családom támogatását is, hiszen nem könnyű feladat négy gyönyörű hölgyet, a feleségemet és a kislányaimat Grazban hagyni, de az a tervem, hogy nagyon hosszú távon, akár a következő tíz évben is én legyek a Fehérvár vezetőedzője, ők pedig majd követnek engem, hiszen nem szeretnék sokáig ilyen távolságban élni tőlük. A tárgyalások során nagyon tisztességes megbeszéléseket folytattunk a klub vezetőivel, és meg tudtak győzni arról, hogy a Vidivel komoly célokért küzdhetünk közösen a jövőben. Természetesen máshonnan is igyekeztem információkat gyűjteni a körülményekről, és mindenhonnan hihetetlenül jó visszajelzéseket kaptam, ez is megerősített abban, hogy a Vidi komoly klub. Vezetőedzőként minden cselekedetem a csapat érdekeit szolgálja majd! Nagyon sokat köszönhetek szakmailag annak, hogy tagja voltam Dárdai Pál, Bernd Storck és Franco Foda stábjának, de Szabics Imre Szabics Imre elképzeléseit szeretné valóra váltani a csapatával. Egy Európa-bajnoki részvételt és egy valószínűsíthető világbajnoki szereplést nem volt könnyű feladni, de tudatosan építettem eddig is a karrieremet, és úgy érzem, most jött el az idő arra, hogy vezetőedzőként dolgozzak. Ami a stábot illeti, azért szeretném, hogy Juhász Roland és Torghelle Sándor is csatlakozzon hozzánk, mert nagyon régóta ismerem őket, és olyan karakterekről van szó, akikkel mind emberi, mind szakmai kvalitásaik miatt Európa bármelyik kispadjára nyugodt szívvel ülnék le. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar összecsiszolódunk majd április elseje után. Addig viszont legjobb tudásom szerint szolgálom majd az osztrák válogatottat, hogy sikeresen szerepeljenek az előttünk álló világbajnoki selejtezőkön” – fogalmazott Szabics Imre.

A Mol Fehérvár jelenleg a bajnokság 3. helyén áll, emellett még érdekelt a Magyar Kupában is, a legjobb nyolc között a Budafokkal találkozik március elején.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. február 17.Mol Fehérvár
Márton Gábor helyett (megbízott vezetőedzőként) 
Szalai Tamás, majd áprilistól Szabics Imre
2021. február 15.
Bp. Honvéd
Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. január 7.DVTK
Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2020. december 23.
Újpest
Predrag Rogan helyett (januártól) Michael Oenning
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.
Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
AZ NB I ÁLLÁSA
  1. Ferencvárosi TC22165  145–12+3353
  2. Puskás Akadémia22123  732–28  +439
  3. Mol Fehérvár22  96  744–28+1633
  4. MTK Budapest22  96  731–28  +333
  5. Paksi FC22  95  845–40  +532
  6. Kisvárda22  87  722–28  –631
  7. Mezőkövesd22  86  823–27  –430
  8. Zalaegerszegi TE22  741140–41  –125
  9. Újpest FC22  741126–48–2225
10. Budafoki MTE22  651127–42–1523
11. Budapest Honvéd22  571032–33  –122
12. Diósgyőri VTK22  621426–38–1220

2021.04.22 00:12:29

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A Fradi lehet az esélyesebb, akárki jön szembe.

2021.04.21 14:50:14

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Előbb Hahn János szerezte meg idénybeli 19. gólját, majd Balogh Balázs is beköszönt.

2021.04.21 13:28:13

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Vutov révén hamar előnybe került a borsodi csapat, ám Negóék a második félidőben hárommal válaszoltak.

2021.04.21 16:31:34

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Jobban akarta a sikert a Diósgyőr, az ezüstéremért harcoló felcsútiakkal volt játékosuk babrált ki a ráadásban.