NB I: Jól kezdtük a bajnokságot, aztán megtorpantunk – Sallói

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.12.31. 10:21
null
Sallói István szerint nyilvánvaló volt, hogy változásra van szükség (Fotó: Katona Tibor)
Sallói István, a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE sportigazgatója szerint a pohár félig teli, és bízik benne, hogy a támadófutballnak hosszútávon haszna lesz.

– A ZTE FC a hetedik helyen áll a bajnokság felénél, ilyenkor kikerülhetetlen a kérdés: most félig teli vagy félig üres a pohár?     
– Félig teli, mert hatalmas változások történtek nálunk a rövid nyári szünetben – kezdte Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója. – Boér Gábor személyében új vezetőedző érkezett, aki merőben más kerettel kezdhetett el dolgozni, mint elődje, Márton Gábor a tavasszal. Ha úgy vesszük, ott tartunk, mint amikor elkezdtük a közös munkát, mert az előző bajnokság végén is a hetedik helyen állt a csapat a tabellán. Ha a naptári évet nézzük, a Ferencváros, a Fehérvár és a Puskás Akadémia mögött a legtöbb pontot gyűjtöttük, ami méltó a klub centenáriumi évéhez.

– Lehetnének a negyedik helyen is, ha néhány nappal korábban legyőzik az Újpestet.     
– Egyelőre nem a helyezés, hanem a kieső helyektől lévő távolság a legfontosabb. Úton-útfélen hallom, mennyire izgalmas a tizenkét csapatos bajnokság, de valójában csupán két komponense létezik. Az egyik, hogy a Ferencváros vagy a Fehérvár végez-e az első helyen, míg a másik, hogy melyik két csapat esik ki. Senkitől sem hallottam, hogy mennyire szeretne a harmadik helyen végezni, mert valóban elég két-három rosszul sikerült forduló, s máris a kiesőzóna közelébe kerülhet egy-egy csapat.

– Október közepétől november végéig a ZTE sem remekelt, s csak egy ponttal előzte meg az utolsó Diósgyőrt.     
– Jól kezdtük a bajnokságot, aztán megtorpantunk. A szakmai stáb is úgy volt ezzel, hogy hullámvölgybe kerültünk, de ez nem volt igaz, mert a statisztikai és mérési adatok alapján a teljesítmény nem romlott. A labdabirtoklásunk, a kialakított helyzetek száma, a kapura lövések és futásteljesítmények azonosak voltak, csak nem szereztünk vezetést, rendre futottunk az eredmény után, és kimaradtak a helyzetek. Tényleg ennyi történt, mert semmivel sem futballoztunk rosszabbul, mint korábban. Az egész őszi szezont tekintve csak a Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésen nem volt esélyünk a pontszerzésre – ki is kaptunk kettő nullára. Augusztus végén hazai pályán a Ferencvárost is legyőzhettük volna, ha gól nélküli állásnál, emberelőnyben nem hagyjuk ki a tizenegyest. Meggyőződésem, ha akkor vezetést szerzünk, a Fradi nem nyer kettő egyre.

– Mi változott az őszi hajrára?     
– Nyilvánvaló volt, hogy az eredménytelenség miatt azért muszáj lesz változtatni. Edzőnk a keret képességeihez mérten folyamatosan próbált újítani, s a háromvédős rendszerben találta meg az ideális felállást. Az őszi szezon végén Zoran Lesjak, Szépe János és Bobál Dávid megfelelő összhangban játszott belső védőként, s ne feledjük, míg a bajnokság elején Babati Benjámin és Könyves Norbert húzta a csapatot, az új felállásban Szánthó Regő és Zimonyi Dávid lépett előre.

– Boér Gábor vezetőedzővel elégedett?     
– Korábban is hangsúlyoztam, hogy a nézők a támadófutballra vevők, nincs ez másként Zalaegerszegen sem, annak ellenére, hogy a mérkőzések zömét – kényszerűségből – szurkolók nélkül játszottuk le. A tavasszal Márton Gábor irányítása mellett is közönségszórakoztatóan futballoztunk, pedig a bennmaradásért küzdöttünk. Az új edző érkezésével a filozófiánk nem változott, viszont a modern labdarúgáshoz közelítő, feltolt védekezéssel, agresszív letámadással az elvártnál többet kaptunk. Sok a fiatal, nagy becsvággyal küzdő játékos a keretben, terhelhetők is, élnek is a lehetőséggel, szóval, minden tekintetben elégedettek lehetünk. Az NB I-es mezőnyben miénk a harmadik legtöbb U21-es játékperc, Demjén Patrik, Gergényi Bence és Szánthó Regő végig alapember volt.

– A télen várhatók új igazolások?     
– Sosem árt, hogy megmozgassuk a játékosok komfortzónáját, azaz a keretnek is változnia kell. Feszes lesz a program a tavaszi szezonban, fontos, hogy az edzőnek legyen variációs lehetősége, ugyanakkor nem szeretnénk elbizonytalanítani azokat a játékosokat, akik az ősszel jól teljesítettek. Annak azonban nem látjuk értelmét, hogy a kispadot erősítsük, vagyis megfontoltan kell döntenünk.

– Az idény végén az újabb hetedik hellyel elégedett lenne?     
– A bennmaradás a célunk, de előnyünk az előző idényhez képest, hogy már hosszú távú szerződéseket is kötöttünk a játékosokkal, a klub is fejlődik a marketing és infrastruktúra szempontjából egyaránt, s ez mind-mind erősebbé tesz, ugyanis hosszabb távra tervezünk az élvonalban, s mivel a Magyar Kupa kiugrási lehetőséget nyújt, szeretnénk hamarosan ebben a sorozatban maradandót alkotni.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31– 7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 16 6 2 8 28–28 0 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 16 5 4 7 20–32 –12 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24–23 +1 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17–26 –9 15
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik