PUSZTAI VIOLA
PUSZTAI VIOLA
2021.03.06 12:31 Frissítve: 2021.03.06 12:31

NB I: Felőlem a kapusunk is lőheti a gólt, csak maradjunk bent! – Hegedűs János

Volt idő, amikor a DVTK örült volna az MTK elleni egy pontnak, de igazából három pontokra lenne szüksége, hogy benn maradjon az NB I-ben. Hegedűs János szeretné, ha a győzelmi sorozatot a következő hétvégén, a Honvéd ellen megkezdenék. 

A védő az MTK elleni 0–0-s döntetlen után beszélt az NSO Tv-nek arról, hogy az elmúlt három-négy mérkőzésen mutatott játékukra már lehet építeni, a következő héten pedig az önbizalmukat is szeretnék visszanyerni, s a Honvéd ellen győztesen elhagyni a pályát. Persze csupán három pont még nem lesz elég a bennmaradáshoz, bár matematikailag még a második hely is elérhető az NB I jelenlegi utolsó helyezettjének. Videónkban a realitások talaján maradva, erre a felvetésre is reagált, mint ahogy Zoran Zekic vezetőedző sajtótájékoztatón tett tréfás felvetését is véleményezte, miszerint ha a mester 3-4 kilót leadna, akkor betenné saját magát a csatársorba. 

„Bár játszani nem láttam, csak egy-két felvételt néztem meg róla a YouTube-on, azok alapján elég komoly csatár volt. Nyilván elfogadnánk, mert nagyon nagy szükség van egy gólszerzőre. Ha ez a mester lesz, én annak is örülök, de felőlem a kapusunk is lőheti a gólt, csak maradjunk bent!” 

Természetesen részletesen beszélt az MTK elleni bajnokiról is, külön kiemelve a kapusukat, Marko Malenicát, aki sorra védte a kék-fehérek ziccereit. Hegedűs szerint a teljesítménye tízes osztályzatot érdemel.

NB I
25. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 0–0
Miskolc, 
DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 25. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 5., PÉNTEK
DVTK–MTK Budapest 0–0Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
MÁRCIUS 6., SZOMBAT
17.00: Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC StadionPintér Csaba
19.30: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv. M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
MÁRCIUS 7., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
18.00: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
 
20.00: Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34  57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4  42
3. Mol Fehérvár 24 10 7 7 48–30 +18  37
4. MTK Budapest 25 9 8 8 35–33 +2  35
5. Mezőkövesd 24 9 7 8 27–29 –2  34
6. Paksi FC 24 9 6 9 48–45 +3  33
7. Újpest FC 24 9 4 11 31–49 –18  31
8. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9  31
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1  28
10. Budafoki MTE 24 7 5 12 29–44 –15  26
11. Zalaegerszegi TE 24 7 4 13 40–45 –5  25
12. Diósgyőri VTK 25 6 4 15 28–41 –13  22
2021.04.22 00:12:29

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A Fradi lehet az esélyesebb, akárki jön szembe.

2021.04.21 14:50:14

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Előbb Hahn János szerezte meg idénybeli 19. gólját, majd Balogh Balázs is beköszönt.

2021.04.21 13:28:13

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Vutov révén hamar előnybe került a borsodi csapat, ám Negóék a második félidőben hárommal válaszoltak.

2021.04.21 16:31:34

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Jobban akarta a sikert a Diósgyőr, az ezüstéremért harcoló felcsútiakkal volt játékosuk babrált ki a ráadásban.

2021.04.21 13:57:09

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Jól játszott a Kisvárda, az MTK legnagyobb lehetősége Varga Roland kapufája volt.