NB I: Az egész stadion láthatta, nem volt hazaadás – Csercseszov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 06:19
null
Sztanyiszlav Csercseszov elégedett volt csapata Mezőkövesd elleni teljesítményével (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros a harmadik percben lőtt góllal 1–0-ra nyert a kieső zónához egyre közelebb kerülő Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I 25. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője így látta csapata teljesítményét.

„Nagyon örülök a mai győzelemnek, úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt elterveztük, hiszen gyorsan megszereztük a vezetést. Az a nyomás, amit az első percekben helyeztünk a Mezőkövesdre, később kicsit alábbhagyott, s ekkor teret engedtünk ellenfelünknek, amely ettől talpra állt, s megfordulhatott a fejében az egyenlítés lehetősége. De a legfontosabb, hogy az ilyen mérkőzéseket is behúzzuk. Ma csapatként küzdöttünk a győzelemért, ennek külön örülök.”

Újságírói felvetésre kitért a sárga lapjára is, amelyet azután kapott, hogy kicsit hevesebben reklamált egy, a Mezőkövesdnek ítélt közvetett szabadrúgás után.

„Gyakorlatilag azért kaptam ezt a sárga lapot, mert nem viselkedtem megfelelően a pálya szélén. Az egész stadion láthatta, hogy amit hazaadásnak ítéltek meg, abba beleért az ellenfél játékosa, mielőtt Dibusz Dénes megfogta volna a labdát.”

Supka Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így értékelt.

„Ilyen mérkőzésre számítottunk, arra kevésbé, hogy már a harmadik percben gólt kapunk. Nagyon nagy hibát követtünk el védekezésben, nem léptünk ki a lövőre, nem blokkoltuk a labdát. Ez meg is fogta a csapatot, nem voltunk olyan agresszívek, bátrak, ahogy szerettünk volna játszani a mérkőzés elejétől. Az első félidő közepétől azonban már tudtuk úgy építeni a játékot, ahogy azt terveztük: kivittük a szélekre a labdákat, ott próbáltuk megbontani a Ferencváros védekezését. Egy-két lehetőségünk akadt is. A második félidőben jót tettek a cserék a csapatnak, azt játszottuk, amit megbeszéltük, ottmaradtunk az ellenfél térfelén. Tudtuk nagyon jól, hogy zavarba hozható a Ferencváros védelme, sokszor labdát tudtunk szerezni, és ezkeből volt is két hatalmas ziccerünk, amelyekből gólt kellett volna rúgni. És akkor az egyik pontot el tudtuk volna vinni az Üllői útról, ami a mi életünkben most nagyon nagy dolog lett volna. A játékosoknak azt mondtam a mérkőzés után, hogy erre a játékra lehet építeni, ha mindenkinek olyan lesz a hozzáállása, mint a második félidőben, akkor nem féltem a csapatot a bennmaradásért folytatott küzdelemtől. Ilyen játékkal nem szégyen kikapni a Ferencvárostól, csak a kihagyott ziccerek bosszantanak. A pontszerzés az önbizalomnak is jót tett volna.

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0(1–0)
Budapest,Groupama Aréna,6517néző.Vezette:Bogár
Gólszerző:Nguen (3.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉG, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 25. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Március 18., péntek
Ferencváros–Mezőkövesd 1–0
Budapest,Groupama Aréna
Bogár Gergő
6517
Március 19., szombat
15.00:ZTE FC–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport+)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
17.30:Gyirmót FC Győr–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)Gyirmót,Alcufer Stadion
19.45:MTK Budapest–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Március 20., vasárnap
13.15:Paksi FC–Debreceni VSC
Paks,Paksi FC Stadion
18.30:Újpest FC–Budapest Honvéd
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC25164 542–19+2352
2. Puskás Akadémia24135 633–25 +844
3. Kisvárda24128 439–24+1544
4. Paksi FC241041060–48+1234
5. Zalaegerszegi TE24 97 833–39 –634
6. Újpest FC24 861033–36 –330
7. Mol Fehérvár24 851128–33 –529
8. Budapest Honvéd24 841239–40 –128
9. Debreceni VSC24 771039–40 –128
10. Mezőkövesd25 771126–39–1328
11. Gyirmót FC Győr24 671124–34–1025
12. MTK Budapest24 661218–37–1924

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik