NB I: a Kecskemét végleg megszerezte Zeke Máriót – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 11:25
null
Zeke Márió végleg lila-fehérben folytatja (Fotó: KTE)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kecskeméti TE a hivatalos honlapján közölte, hogy megvásárolta Zeke Márió játékjogát a Fehérvár FC-től.

Amint azt a napokban előre jeleztük, távozott a Fehérvár FC-től Zeke Márió.

A kecskeméti kontraktusát pont a 23. születésnapján aláíró balhátvéd az előző idényben kölcsönben szerepelt Szabó István csapatában, s 28 tétmérkőzésen jutott szóhoz az ezüstéremig jutó gárdában.

„Ennél boldogabb nem is lehetne a születésnapom, talán a sors így akarta, hogy ezen a napon térjek vissza Kecskemétre. Óriási öröm, nehéz szavakba önteni, hogy milyen volt újra belépni ide. Olyan, mintha el se mentem volna igazából, hiszen viszonylag rövid idő telt el. Nagyon várom már, hogy bekapcsolódjak a közös munkába, illetve azt is, hogy újra a kecskeméti szurkolók előtt játszhassak. Az összes meccsét láttam a csapatnak, a nemzetközi találkozókat kicsit fájó is volt külső szemlélőként követni, de a csapat tulajdonképpen ott folytatta ezt az idényt, ahol tavaly abbahagyta. Ezen az úton kell tovább haladni, ugyanazon értékekben hinni, amelyek midig jellemzőek voltak ránk, így az alázatos, összetartó, családias hangulatú, kőkemény munkában” – nyilatkozta a klubhonlapnak Zeke Márió.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid (Mosonmagyaróvári TE), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, ismét kölcsönbe), Iyinbor Patrick Osagie (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Buna Gábor (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhelyi FC), Hadaró Valentin (Pécsi MFC),Danilo Pejovics (szerb-magyar, Pécsi MFC, kölcsön után végleg),Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencia-liga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
16 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27
Ezek is érdekelhetik