MK: Pisont nyugalmat próbált sugározni – nyilatkozatok

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 23:44
null
Kamber (középen) először nyerte meg a Magyar Kupát (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd a Mezőkövesd ellen 2–1-re megnyerte a kupadöntőt, ami után a két csapat vezetőedzője, valamint a győztes gól szerzője is megszólalt.

„Sokat dolgoztunk ezért a sikerért, a csapat és a szurkolók is nagyon megérdemelték. Örültem, hogy a döntőt ebben a stadionban, közönség előtt rendezték. Játékosként is fantasztikus érzés volt megnyerni a Magyar Kupát és edzőként is az. Köszönöm a játékosoknak és a klubnak a lehetőséget, mindenki fantasztikusan dolgozott. Lehet, sokszor nem volt nálunk a labda, de végig szervezetten játszottunk. Abszolút nem láttam fáradtságot a játékosaimon, remekül dolgoztak. Próbáltam nyugalmat sugározni, illetve sikerült megtalálni az egyensúlyt a csapat és az egyének között” – fogalmazott a győztes döntő után Pisont István, a Bp. Honvéd megbízott vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Jól futballoztunk, azt mutattuk, amit képviselünk, azzal próbáltunk eredményesek lenni. Számítottunk rá, hogy ilyen mérkőzés lesz, gratulálunk a Honvédnak! A csapat érési folyamatához hozzátartoznak ezek a csaták, dolgozunk tovább a céljainkért. Nehéz lesz az elveszített döntő után folytatni a bajnokságot, de erősnek kell lennünk, és fel kell nőnünk az előttünk álló feladatokhoz ” – mondta a találkozót követően a Mezőkövesd edzője, Kuttor Attila a találkozót közvetítő tv-csatornának.

A mérkőzés előtt nagyon reménykedtem benne, hogy megnyerhetjük a döntőt. Hihetetlenül boldogok vagyunk most, rengeteget dolgoztunk a sikerért, köszönjük a szurkolók támogatását! Az utóbbi néhány héten sokan segítettek, hogy a csapat összeálljon, ez szép fokozatosan sikerült is, ennek az eredménye a győzelem. Jó úton járunk, ha a folytatásban is így harcolunk egymásért, szép sikerek várnak még ránk ” – mondta Djordje Kamber,a Honvéd csapatkapitánya és a győztes gól szerzője az M4 Sportnak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (1–1)
Budapest,Puskás Aréna,10 000néző.Vezette:Bognár Tamás (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő – Andó-Szabó Sándor, Berke Balázs)
Honvéd:Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84.; Niba, 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.).Mb. vezetőedző:Pisont István
Mezőkövesd:Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 78.).Vezetőedző:Kuttor Attila
Gólszerző:Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), ill. Pekár (37.)

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda MK: sima MÁV Előre-siker a negyeddöntő első meccsén

Röplabda
2025.12.01. 21:36

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Férfi röplabda Magyar Kupa: kaposvári előny a negyeddöntőben

Röplabda
2025.11.26. 19:37

A kiscsapatok hatása: visszatér a korábbi lebonyolításhoz az MLSZ a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.11.25. 19:52

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56
Ezek is érdekelhetik