Laczkó Zsolt: Liverpool, Lyon, Fiorentina... Teljesen más az atmoszféra

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 16:59
null
Laczkó Zsoltnak leginkább az fáj, hogy a sérülése miatt nem játszhatott túl sok mérkőzést (Fotó: Szabó Miklós)
A fiatalok kérdezgették a címvédő Budapest Honvédban futballozó Laczkó Zsoltot, hogy milyen érzés a Bajnokok Ligájában szerepelni, de a kispestieknél szerződést hosszabbító játékos beszélt a gyógyulás érdekében feláldozott nyárról, és a gyors futballról is.

 

FIGYELEM, ZÁRT KAPUK!

Bár a Budapest Honvéd még egy felkészülési mérkőzésen pályára kép a Hapoel Beer-Seva elleni BL-mérkőzés előtt, Békéscsaba elleni, szerdán 17 órakor kezdődő mérkőzésre senki ne induljon el a Bozsik-stadionba. A klub ugyanis úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött rendezi az összecsapást.

Marad? Nem marad? Sokáig kérdéses volt, hogy Laczkó Zsolt a Budapest Honvéd kötelékébe tartozik-e a következő idényben is, végül újabb fél évre került kölcsönbe Paksról Kispestre – s készülhet a Bajnokok Ligája-selejtezőre.

„Szerettem volna maradni, de ez nem volt egyértelmű – mondta a Nemzeti Sportnak Laczkó Zsolt, a Honvéd harmincesztendős, korábbi 22-szeres válogatott védője, akit szerződése jövő nyárig még a paksiakhoz köt. – Kevés, mindössze három bajnokin léptem pályára tavasszal, ennek ellenére Erik van der Meer hívott, hogy számítana rám. Nagyon jólesett az új vezetőedző ragaszkodása, kulcsfontosságúnak bizonyult a maradásomban, csakúgy, mint George F. Hemingway tulajdonos marasztalása.”

„Nagyon fűt a bizonyítási vágy, hiszen vádliizom-szakadásom miatt csak ritkán voltam bevethető. Előfordult, hogy elkapkodtam a visszatérésem, megint megsérültem, úgy hét hetet kellett kihagynom. Ez nagyon sok, lelkileg nehezen dolgoztam fel, hogy nem játszhatok – a bajnokcsapatban... Megnyugtat a tudat, hogy nem azért nem teljesítettem jól, mert rosszabb futballista lettem, hanem, mert a vádlim nem engedte.”

„A nyaram feláldoztam arra, hogy tökéletesen felépüljek, rengeteget edzettem, négy napot töltöttem a Sampdoria fizioterapeutájánál, Mauro Doiminél, akit még akkor ismertem meg, amikor Genovában légióskodtam. Hogy mekkora szaktekintély, elég, ha annyit mondok, hogy amikor a Chelsea-nél dolgozott, az elefántcsontparti sztárcsatár, Didier Drogba személyi edzőjeként is ténykedett... Rengeteget dolgoztunk vele, hogy remek állapotba kerüljek. Erősítettük a mélyizmokat, fejlesztettük a rugalmasságomat, és sokat nyújtottunk, valóban minőségi munkát végeztünk. Hittem benne, hogy tökéletes kondiban kezdhetem el az edzéseket, így is történt, úgyhogy sohasem adom fel!”

A csapat minden tagjának szüksége lesz arra, hogy legyen önbizalma, hiszen a Honvéd az egyik legnehezebb ellenfelet kapta a Bajnokok Ligája-selejtezőben. A kispestiek a második körben csatlakoznak a sorozathoz, a sors a Hapoel Beer-Sevát sodorta eléjük, az első mérkőzésre jövő szerdán kerül sor Izraelben.

„Nem érzem úgy, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, a Hapoel a legnehezebb ellenfél, amelyet kaphattunk, nem is így kell hozzáállni a kérdéshez. Nemzetközi szinten nincs egyszerű ellenfél, nincs lefutott meccs, de ha kellő bátorsággal és jó taktikával futunk ki a pályára, lehet esélyünk az izraeliek ellen. Nekünk nincs veszítenivalónk, a Hapoelnek viszont nagyon is sok. Gólt kell szerezniük, s ha mondjuk az első fél órában nem sikerül nekik, akkor idegesebbek lehetnek, ezt ki kell használnunk.”

Laczkó Zsolt tapasztalata rengeteget számíthat a párharc során, hiszen az egyetlen a kispesti keretben, aki pályára lépett már BL-mérkőzésen, még a Debreceni VSC színeiben.

„A fiatalok már az előző szezonban kérdezgették, milyen a sorozat hangulata, milyen meccseket vívtam a Liverpool, a Lyon vagy a Fiorentina ellen nyolc éve. Elmondtam nekik, teljesen más atmoszféra vár rájuk, mint idehaza, sokkal gyorsabban kell majd dönteniük, nem lesz idő pátyolgatni a labdát. Ha mondjuk idehaza tízből háromszor hibázol, egyáltalán nem biztos, hogy megbüntet az ellenfél, de ha Izraelben hibázunk, egy gólt biztosan kapunk... A Hapoel nagyon erős, amit bizonyított az Inter és a Southampton ellen is az Európa-liga csoportkörében. Néztem a meccseit, s persze láttam Korhut Mihályt is, aki épp akkor kezdte bontogatni a szárnyait, amikor én Debrecenben kezdő lehettem a BL-csapatban. Már akkor érződött, hogy tehetséges védő, s ezt bizonyította is.”

KÉTSZÁZ IZRAELI DRUKKER JÖHET

Lapunk egyik izraeli forrása hívta fel rá a figyelmünket, hogy a közel-keleti országban jegyeket árusítanak a Honvéd–Hapoel Beer-Seva BL-selejtező visszavágójára, amelyet ugyebár korábbi nézőtéri botrányok miatt zárt kapuk mögött rendeznek meg július 19-én a Bozsik-stadionban. Megkeresésünkre a kispesti klub sajtóosztálya igazolta, hogy az UEFA elküldött előírása alapján legfeljebb kétszáz vendégszurkolónak jegyet kell biztosítaniuk. S valóban, az UEFA 2017. június 27-én közzétett új fegyelmi szabályzatának 73. pontja alapján zárt kapus mérkőzések esetén a rendező klub köteles a vendégcsapat hetvenöt küldöttének, legfeljebb kétszáz szurkolójának, az akkreditált újságíróknak, továbbá legfeljebb hetvenöt UEFA-delegáltnak is belépést garantálni a mérkőzésre. Elvileg így kétszáz Vasas-drukker is utazhatott volna a múlt héten Petah Tikvába...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik