KTE: visszatért a Honvédtól távozó Lovric - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 11:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a legutóbb a Budapest Honvédban játszó Ivan Lovricot.

A horvát hátvédet korábban az Omonia Nicosia szerette volna átigazolni, és Lovric már a ciprusiak edzéseit látogatta, de néhány nappal később távozott, mivel a klub mást akart a megállapodásába foglalni, mint amiről szóban megegyeztek.

Ezt követően a szabadon igazolható védő a Budapest Honvédnál tűnt fel, ám végül nem szerződött újra a fővárosiakhoz.

A KTE hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a pályafutása során Szingapúrban is megforduló horvát védő két évre írt alá a kecskemétiekhez, ahol 2007 és 2009 között már játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-NÉL
Érkezők: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsön után végleg), Botka Endre (Bp. Honvéd, kölcsönbe), Henri Eninful (togói, Újpest – kölcsön után végleg), Novák Csanád (Győri ETO), Sztojan Pilipovics (szerb, OFK Beograd – Szerbia), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd), Ivan Lovric (szabadon igazolható – legutóbb Bp. Honvéd), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Burics András (DVSC – kölcsönből vissza), Eliomar Correia (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönből vissza), Forró Gyula (Újpest), Nagy Patrik (?), Pekár László (Nyíregyháza), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC – kölcsönből vissza), Póti Krisztián (Nyíregyháza), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:Kovács Ádám (DVSC), Kuti Krisztián (DVSC, legutóbb Létavértes)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik