Honvéd: Balogh Norbert a DAC-ban folytatja – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 16:45
null
(Fotó: www.dac1904.sk)
Amint azt a Nemzeti Sport előre jelezte, a szlovákiai labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő Dunaszerdahely megszerezte a Budapest Honvéd csatárát, a 25 éves Balogh Norbertet – adta hírül a DAC a hivatalos honlapján.

 

A dunaszerdahelyiek opciós joggal, az idény végéig vették kölcsön a kétszeres magyar válogatott Balogh Norbertet, akinek Közép-Ázsiából is akadt kérője.

A 25 éves Balogh a DVSC-ben nevelkedett, és 18 évesen bemutatkozott a klub színeiben a magyar élvonalban. A patinás Palermo is felfigyelt a 196 centiméter magas támadó játékára: 2016 januárjában – több mint 2 millió euró fejében – átigazolta a debreceniektől.

Légiósévei alatt nem igazán jöttek be számításai: az olaszoknál, az APOEL-nél, valamint a Hull Citynél is szerepelt, de egyik helyen sem tudott alapemberré válni.

2020-ban a Honvéd dobott neki mentőövet, amikor szabadon igazolható játékosként szerződtette. A klub színeiben összesen 40 bajnokin lépett pályára, 10-szer volt eredményes.

A csatár tagja volt az összes magyar korosztályos válogatottnak, és 2017-ben a felnőttcsapatban – Oroszország és Andorra ellen – is szerephez jutott.

Balogh távozását a piros-feketék is megerősítették a hivatalos oldalukon.

Lapunk úgy értesült, a DAC a Ferencváros kötelékébe tartozó Szánthó Regőért is bejelentkezett.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Marko Petkovics (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Olekszandr Petruszenko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Albi Doka
(albán, HNK Gorica – Horvátország), Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Samuel Asamoah (ghánai, U Craiova – Románia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia),Szilágyi Vladimir (szerbiai, Topolyai SC – Szerbia)
Távozók: Eppel Márton (Diósgyőri VTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia), Nono (spanyol, Damak FC – Szaúd-Arábia)
Kölcsönbe távozók: Balogh Norbert
(DAC – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország, onnan Pafosz – Ciprus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik