FTC: szerződéshosszabbítás a 19 éves tehetséggel

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 11:06
null
Pintér Dánielre elsősorban a FTC NB III-as csapatánál számítanak (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I elmúlt idényének bajnoka, a Ferencváros meghosszabbította szerződését 19 éves játékosával, Pintér Dániellel – közölte a klub hivatalos oldala, a Fradi.hu.

 

Pintér Dániel 2014 augusztusában, Hódmezővásárhelynél írta alá első szerződését, majd 2015-ben a Ferencváros utánpótlásába szerződött.

Az elmúlt két évben az U19-es csapatot erősítette, továbbá bemutatkozhatott az FTC II-ben is, amelyben a Vác és a Hódmezővásárhely legyőzése alkalmával lépett pályára.

Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbították a szerződésemet, így továbbra is ennek a nagyszerű klubnak lehetek a játékosa. Elsősorban az NB III-as csapatnál számítanak rám, ez egy óriási lehetőség, hiszen ez már az első csapat kapujának mondható, így szem előtt vagyunk. Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes, és hogy minél jobb teljesítménnyel segíthessem a csapatot, ezzel is elősegítve a további fejlődésemet" – mondta Pintér Dániel.

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Ryan Mmaee (belga-marokkói, AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár)?, Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Szerető Krisztofer (Soroksár)?, Takács Zsombor (Soroksár)?, Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szücs Adrián
Kiszemeltek: Keanu Baccus (ausztrál, Western Sydney Wanderers – Ausztrália), Edoardo Masciangelo (olasz, Pescara – Olaszország)
Távozók: Marcel Heister (horvát-német, Mol Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Isael (brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik