FTC: nem marad a kapus, a másodosztályban folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.06. 09:50
A Nemzeti Sport Online információja szerint Kurucz Péter a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdában folytathatja a pályafutását.

Kurucz Újpesten kezdte a pályafutását, 2009–2012-ig pedig Angliában légióskodott (a West Ham Unitednél és a Rochdale-nél), mielőtt visszatért volna Magyarországra, Siófokra.

A Ferencváros 2013 nyarán szerződtette, és bár nagy reményekkel érkezett, a zöld-fehérek korábbi edzője, Ricardo Moniz végül Jova Leventének szavazott bizalmat, mint első számú kapus, Dibusz Dénes érkezésével pedig már nem volt esélye az első csapat közelébe kerülni.

A 2014–2015-ös szezon őszi felét Soroksáron töltötte, ám ott is csak a kispad jutott neki egy másik korábbi Fradi-kapus, Holczer Ádám mellett. A tavasszal a Ligakupában még védte a Ferencváros kapuját, de az ősszel egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára, a transfermarkt.de adatai szerint pedig az év végén lejárt a szerződése az Üllői úton.

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint Kurucz Kisvárdán folytathatja pályafutását, ott, ahonnan éppen a napokban távozott Tarczy Pál, aki ugyancsak a Fradi korábbi kapuvédője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Ognjen Djelmic (bosnyák, Zeljeznicar Bosznia-Hercegovina), Kleinheisler László (Videoton), Otigba Kenneth (Heerenveen Hollandia), Stieber Zoltán (Hamburg Németország)
Távozók: Kurucz Péter (lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Kisvárda)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám, Haris Attila (mindkettő Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Haraszti Zsolt, Holman Dávid (DVTK, Haladás, Puskás Akadémia), Popov Patrik (Soroksár)

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
6 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
6 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
8 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
8 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
21 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 10:30
Ezek is érdekelhetik