Felkészülés: a tartalékos Videoton ötöt kapott Kádáréktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.10. 18:28
null
Varga József 85 percet töltött a pályán Kádárék ellen (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu//index.php" target="_blank">vidi.hu</a>)
A nem a legjobbjaival pályára lépő Videoton felkészülési mérkőzésen 5–0-s vereséget szenvedett a Kádár Tamással felálló Dinamo Kijevtől felkészülési mérkőzésen.

 

VIDEOTON–DINAMO KIJEV (ukrán)

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője két nappal ezelőtt, az FK Krasznodar ellen (1–0) a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát, ezúttal azonban egy jóval gyengébb, az őszi idényben kevesebb lehetőséget kapó játékosokból álló együttes jutott szóhoz. Ez a végeredményen meg is látszott.

A Kádár Tamást végig a soraiban tudó Dinamo Kijev a szünetben már 3–0-ra vezetett a marbellai mérkőzésen, amelyen Nikolics olyannyira spórolt játékosaival, hogy a 85. percben Varga József helyére nem egy friss embert, hanem a szünetben lecserélt Tóth Bencét állította be.

Az ukránok a második félidő elején szerezték meg a negyedik, majd az utolsó percekben az ötödik góljukat.

A Videoton hétfőn a Tiencsin Teda ellen vívja következő meccsét.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–Dinamo Kijev (ukrán) 0–5 (0–3)
VIDEOTON:
Tujvel (Hársfalvi, 71.) – Bolla, Vinícius, Mocsi, Tamás K. – Tóth B. (Szabó Bence, a szünetben) – Réti, Varga J. (Tóth B., 85.) – Kovács I. – E. Hadzic, Szabó Bálint
Gólszerző: Sarapenko (7.), D. González (22.), Harmas (32.), Kedziora (57.), Mbokani (90.)
Forrás: vidi.hu

DVTK–AKTOBE (kazah)

Utolsó törökországi felkészülési meccsét játszotta ezen a télen a DVTK, amely a kazah bajnokságban legutóbb kilencedik helyen végző FK Aktobéval csapott össze Belekben. Az ideális futballidőben, 17 fokos hőmérsékletben megrendezett meccset diósgyőri részről Forgács Dávid és Dusan Brkovics is kihagyta kisebb sérülése miatt.

A szünetben Szarka Ákos találatával a DVTK vezetett, melynek szakmai igazgatója, Bódog Tamás ekkor nyolc helyen változtatott csapatán. A miskolci együttes a 48. percben emberelőnybe kerülhetett volna, ám előkészületi mérkőzés lévén a felek úgy döntöttek, hogy a műesés miatt második sárga lappal kiállított Abat Aimbetov helyére beállhat egy másik futballista a kazahoknál.

Az Aktobe a 69. percben Hrvoje Milicevic fejesével egyenlített. A 76. percben a DVTK középhátvédje, Dejan Karan is piros lapot kapott egy elkésett belépőért, de a magyar csapat sem fogyatkozott tíz főre, mert a szerb futballista helyett pályára lépett Ivánka Patrik.

A DVTK nemcsak Törökországban, hanem hazatérve sem játszik már újabb felkészülési mérkőzést a bajnokság és a Magyar Kupa tavaszi folytatása előtt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Diósgyőri VTK–Aktobe (kazah) 1–1 (1–0)

DVTK:
Rados (Antal, a szünetben) – Eperjesi (Nagy T., 63.), Lipták, Karan (Ivánka, 76.), Tamás M. (Sesztakov, a szünetben) – Szabó II B. (D. Vela, a szünetben), Hasani (Busai, a szünetben), Tóth B. (Kocsis G., a szünetben), Óvári (Ugrai, a szünetben) – Makrai (Bacsa, a szünetben), Szarka (Joannidisz, a szünetben)
Gólszerző:
Szarka (41.), ill. Milicevic (69.)
Piros lap:
Karan (76.), ill. Aimbetov (48.)
Forrás:
dvtk.eu

Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
4 órája

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
8 órája

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
16 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
2026.06.07. 23:13

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Vb-felkészülés: győztek főpróbájukon a brazilok, nyertek az argentinok is

Foci vb 2026
2026.06.07. 08:35
Ezek is érdekelhetik