DVSC: bakteriális fertőzést követően jött a szívműtét

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 13:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a bakteriális fertőzést kapott Horváth Zsolt szívműtéten esett át, hozzátéve, hogy a játékosnak jó esélye van a teljes felépülésre.

A 28 esztendős középpályás a betegsége miatt már a Loki portugáliai edzőtáborába sem utazott el, azóta pedig meg is műtötték. A vizsgálatokon kiderült, hogy Horváth Zsolt bakteriális fertőzést kapott, melynek következtében súlyos, gyulladásos folyamat indult be a szervezetében – ez okozta a játékos gyengeségét és a rosszulléteket.A 28 esztendős középpályás a betegsége miatt már a Loki portugáliai edzőtáborába sem utazott el, azóta pedig meg is műtötték. A vizsgálatokon kiderült, hogy Horváth Zsolt bakteriális fertőzést kapott, melynek következtében súlyos, gyulladásos folyamat indult be a szervezetében – ez okozta a játékos gyengeségét és a rosszulléteket.

A klub hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a pár nappal ezelőtti beavatkozás szívműtét volt, amely komplikációmentesen zajlott. Horváthnak megkezdődött a gyógyulása, jó esélye van a teljes felépülésre.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
7 órája

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik