NB III: 15 távozó Óváron, négy közönségkedvenc visszatért

2019.07.05. 18:45
Nyolc kivételével minden labdarúgó távozott az NB II-ből kieső Mosonmagyaróvártól, ennek ellenére a csapat célja egyértelmű: bajnoki cím a harmadosztályban – és feljutás.

„Mindössze nyolc játékos maradt a múlt idénybeli gárdából, így teljesen az alapoktól kezdtük az építkezést – idézi a klubhonlap Király Józsefet, a Mosonmagyaróvár vezetőedzőjét a pénteki hírben. – Olyan játékosokat szerettünk volna igazolni, akik korábban már bizonyítottak itt. Fontos volt, hogy az újak magukénak érezzék a klubot, és szívesen dolgozzanak ebben a közegben. Négy olyan játékost is szerződtettünk, akik korábban közönségkedvencek voltak a városban, és nagyon komoly szerepük volt abban, hogy a csapat 2016-ban feljutott az NB II-be.”„Mindössze nyolc játékos maradt a múlt idénybeli gárdából, így teljesen az alapoktól kezdtük az építkezést – idézi a klubhonlap Király Józsefet, a Mosonmagyaróvár vezetőedzőjét a pénteki hírben. – Olyan játékosokat szerettünk volna igazolni, akik korábban már bizonyítottak itt. Fontos volt, hogy az újak magukénak érezzék a klubot, és szívesen dolgozzanak ebben a közegben. Négy olyan játékost is szerződtettünk, akik korábban közönségkedvencek voltak a városban, és nagyon komoly szerepük volt abban, hogy a csapat 2016-ban feljutott az NB II-be.”

A három évvel ezelőtti sikercsapatból Bohner Roland (legutóbb Pápai Perutz), Jasarevic Mahir (Ranshofen – Ausztria), Laki Balázs (Pamhagen – Ausztria) és Mundi Roland (Dunaújváros) tért vissza.

Az óváriaknál folytatja a jelentős élvonalbeli rutinnal bíró Vadász Viktor (ETO FC Győr), valamint Hamar Ádám (Monor) is, s visszatér a 177 NB I-es meccsen pályára lépő, egyszeres válogatott Debreceni András is, aki a tavaszi szezonban is játszott a csapatban, de még a zárás előtt elköszöntek tőle.

Az NB III-as bajnokság augusztus negyedikén kezdődik, az óváriak a Nyugati csoportban harcolnak majd a feljutásért.

„Szeretnénk bajnokok lenni, de tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű. A III. Kerület, az Érd és a Nagykanizsa is nagyon erős lesz, és mindig vannak meglepetéscsapatok. A srácok eltökéltek és nagyon jól dolgoznak, ráadásul az elnökünk, Drescher Ottó igyekszik minden feltételt megteremteni, hogy profi csapatként készülhessünk. Mosonmagyaróváriként engem külön is motivál a jelenlegi helyzet. Nem könnyű új csapatot építeni, de szeretjük a kihívásokat és igyekszünk megfelelni azoknak” – tette hozzá Király József.

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

Távozik Mosonmagyaróvárról a világbajnok brazil kapus – hivatalos

Kézilabda
2026.10.09. 19:00

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 18:42