NB II: Felcsúton sikeres volt, Csákvárról távoznia kell Vinczének

2017.04.24. 10:46
A labdarúgó NB II-ben az elmúlt hétvégén a kiesést jelentő 18. helyre csúszott vissza az FC Csákvár, amelynek vezetősége ezt követően közös megegyezéssel szerződést bontott Vincze István vezetőedzővel. A csapat irányítását az eddigi pályaedző, Toldi Gábor veszi át – tudta meg a Nemzeti Sport Online. A klub nem sokkal később a hivatalos honlapján megerősítette információnkat.

Meglehetősen mozgalmas szezonja van a korábbi 44-szeres válogatott, már edzőként dolgozó Vincze Istvánnak. Vincze ősszel, a szezon közben lépett elő a Puskás Akadémia utánpótlásából, és lett az első csapat vezetőedzője. Munkáját sikerrel végezte, hiszen a téli szünetben első helyen adta át a csapatot az őt váltó Pintér Attilának.

Vincze pedig a felcsútiakkal együttműködő Csákvárhoz került, amellyel tavasszal nem tudott bajnokit nyerni az NB II-ben. Irányításával nyolcszor kapott ki a csapat, négyszer pedig döntetlenre végzett; legutóbb Békéscsabán szenvedett 1–0-s vereséget. Ezután bontott közös megegyezéssel szerződést a klub Vinczével, akitől pályaedzője, Toldi Gábor vette át a tabellán a 18., kiesést jelentő pozícióba visszacsúszó gárda irányítását.

Legfrissebb hírek

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NS-infó: Barcelonában és a Real Madridnál is tanult a Csákvár leendő vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 16:04

Hat játékos távozik az NB II-es Csákvártól

Labdarúgó NB II
2026.05.27. 22:54

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Tizenegyesgóllal nyert Szegeden a Csákvár az utolsó fordulóban

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:41

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Kikapott Csákváron a Soroksár, ennek ellenére biztossá vált a bennmaradása

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:54

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18
Ezek is érdekelhetik