NB III: tavasztól kérdéses a tatabányai csapat szereplése

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 21:35
Tavasztól kérdéses a Tatabánya FC szereplése a labdarúgó NB III-ban, mivel ügyvezető nélkül, törvénytelenül működik, és az elmaradt bérek miatt a csapatot kizárták az átigazolásból.

Molnár Tamás, a klub felügyelő bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a játékosok és a szakmai stáb három hónapja nem kapott bért, ezért felmondtak. Szerinte a klub 70 százalékos tulajdonosa, az AGS Sport Kft. nem teljesítette korábbi vállalásait, míg az önkormányzat 30 százalékos tulajdonosként 2016-ra teljesítette a rá eső, 25 millió forintos befizetést.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester hozzátette, a többségi tulajdonos által felhalmozott tartozások miatt nincs esély arra, hogy a Tatabánya FC az NB III-ban folytassa. A városvezető szerint az utánpótlással foglalkozó egyesülettel kapcsolatban az önkormányzat elvárása, hogy a megyei III. osztályból néhány év alatt saját nevelésű futballistákkal visszatérjen az NB III-ba.

A nagy múltú klubot 1910-ben alapították, kétszer ezüst-, négyszer bronzérmes volt az élvonalban, ahol legutóbb a 2007–2008-as szezonban szerepelt. A Magyar Kupában háromszor jutott döntőbe, de ott mindannyiszor kikapott. A 80-as években négyszer szerepelt az UEFA-kupában, ahol bár mindig az első körben búcsúzott, de 1981-ben a Real Madridot, 1988-ban pedig a VfB Stuttgartot is legyőzte 2–1-re hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Edzőváltás az NB III egyik sereghajtójánál

Labdarúgó NB II
2025.12.03. 18:37

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

NB III: a Budaörs fordított, és legyőzte az ETO Akadémiát

Labdarúgó NB II
2025.11.29. 13:39

Gyirmóti évzáró a sikeres ősz után, két távozóval

Labdarúgó NB II
2025.11.29. 10:13

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

16 győzelem után kikapott a Gyirmót az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 19:48

NB III: győzelemmel köszöntötte a Dunaferr bajnokait a Dunaújváros

Labdarúgó NB II
2025.11.21. 18:29

Az NB III-ban munkát vállaló Kondás Elemért nem hívták az előző két és fél évben profi csapattól

Labdarúgó NB II
2025.11.19. 15:01
Ezek is érdekelhetik