NB III: bajnok a Nyíregyháza, feljutott a Dorog is

2016.05.21. 20:40
A Nyíregyháza 3–0-ra megverte az RKSK-t a labdarúgó NB III 32. fordulójának szombati játéknapján, és mivel a Cegléd–Cigánd rangadó 1–1-re végződött, a folytatástól függetlenül a Szparié a Keleti csoport bajnoki címe. A Nyugati csoportban a Dorog 3–0-ra nyert a III. Kerületi TVE vendégeként, és ezzel biztossá tette, hogy NB II-be jutást érő helyen végez.

A versenykiírás értelmében a harmadosztályból hét csapat – csoportonként az első kettő, valamint a legjobb harmadik helyezett – jut fel a következő idénytől 20 csapatos NB II-be. (Az NB I-es klubok tartalékcsapatai nem léphetnek feljebb.)a harmadosztályból hét csapat – csoportonként az első kettő, valamint a legjobb harmadik helyezett – jut fel a következő idénytől 20 csapatos NB II-be. (Az NB I-es klubok tartalékcsapatai nem léphetnek feljebb.)

A Keleti csoportból a Nyíregyháza, a Cegléd és (biztos legjobb harmadikként) a Cigánd, a Nyugati csoportból a Mosonmagyaróvár és a most csatlakozó Dorog, a Középcsoportból a bajnok Kozármisleny már biztossá tette feljutását.

Az egyetlen kiadó helyért utóbbi csoport két csapata, a SZEOL és a Budafok-Újbuda verseng – ha a jelentős lépéselőnyben lévő szegediek vasárnap legyőzik a Bp. Honvéd-MFA-t, övék a feljutást érő második pozíció.

Az említett csapatok mindegyike megkapta az NB II-es licencet a következő szezonra.

KELETI CSOPORT

A Nyíregyháza Rezes László első félidőbeli mesterhármasával fektette két vállra az RKSK-t, és mint utóbb kiderült, ez elég volt az előrehozott bajnokavatáshoz.

A Cegléd ugyanis nem tudta két vállra fektetni a Cigándot a forduló rangadóján. A hazaiak több ziccert is elpuskáztak, majd a 40. percben a végig védekező Cigánd – a góllövőlistát 22 találattal vezető – Roszel Róbert büntetőjével megszerezte a vezetést. A második félidőben gyakorlatilag egykapuzott a Cegléd, kétszer a kapufa mentette meg a vendégeket, de hiába voltak végig nagyon szerencsések, a hajrában Pozsár Dániel egyenlített.

NYUGATI CSOPORT

A Dorog sokáig nem bírt a Kenesei Krisztiánt is felvonultató III. Kerülettel, de az utolsó negyedórában Vígh Ádám, Bojtor László és Szedlár Zoltán is a kapuba talált, így végül megszületett a feljutást eredményező győzelem.

A második félidőre becserélt Vörösbaranyi Armand hajrábeli góljával az ETO legyőzte a Diósdot, azaz pontszámban még utolérheti a Mosonmagyaróvárt, ebben az esetben azonban a győzelmek száma rangsorolna. Az a mosoniaknak kedvezne, vagyis a győriek már nem végezhetnek feljutást érő helyen. Emlékeztetünk: az éllovas Ferencváros II és a jelenleg ötödik helyezett Videoton II nem juthat fel.

KÖZÉPCSOPORT

A Budafok-Újbuda gyakorlatilag győzelmi kényszerrel lépett pályára Szentlőrincen, Oláh Lóránt második félidei góljával vezetett is, csakhogy Hajnal Gábor a 92. percben egyenlített – az elveszített két pont nagyon fájhat Prukner László feljutásért versengő csapatának.

Érdekesség, hogy a kiesés elől menekülő Szekszárd úgy nyert Fejes Péter mesterhármasával 3–1-re a Monor ellen, hogy 59 percen keresztül emberhátrányban futballozott. Villányi Gergely tizenegyesével még a vendégek vezettek, majd következtek Fejes pillanatai – az első gólját ő is büntetőből lőtte.

LABDARÚGÓ NB III, 32. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Felsőtárkány–Somos SE 1–3
Putnok–Tállya 3–1
Nyíregyháza Spartacus–Rákosmente KSK 3–0
Ceglédi VSE–Cigánd 1–1
Jászberény–REAC 2–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Gyulai Termál–Komlói Bányász 1–1
Szentlőrinc–Budafoki MTE-Újbuda 1–1
Szekszárdi UFC–Monor 3–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Balatonfüred–Csepel 0–1
Érd–Csorna 1–0
III. Ker. TVE–Dorog 0–3
Sárvár–Andráshida 1–0
ETO FC Győr–Diósd 1–0

TABELLA ITT!

 

Legfrissebb hírek

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
16 perce

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:10

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

NB III: kilenc gól Pakson; egyre jobb formában a Vasas második csapata; nyert a Fradi II is

Labdarúgó NB II
2026.10.03. 15:55

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21