NB II: öt távozó Sopronban, a válogatott játékos befejezte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.10. 13:56
A támadó Eszlátyi István, a középpályás Horváth András és Fazekas Norbert, a védő Baranyai Norbert, valamint a kapus Dénes Zsolt nem Sopronban folytatja a pályafutását – közölte szerdán a hivatalos honlapján az NB II legutóbbi idényében 5. helyen záró csapat.

Közülük a kétszeres válogatott Horváth András a Nemzeti Sport szerdai számában megjelent interjúban elmondta: tavaly óta érlelődött benne a visszavonulás gondolata, és most meghozta a döntést.Horváth András a Nemzeti Sport szerdai számában megjelent interjúban elmondta: tavaly óta érlelődött benne a visszavonulás gondolata, és most meghozta a döntést.

A 35 éves sportember – aki a Sopron mellett a Haladásban és a ZTE-ben, valamint rövid ideig az olasz Gallipoliban futballozott – megkezdi az edzői pályát, kezdetben gyerekekkel foglalkozik majd.

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
12 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik