Az Újpest szerződtette a Mezőkövesd kapusát – hivatalos

2025.06.05. 11:06
null
Fotó: ujpestfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC szerződtette a másodosztályú Mezőkövesd Zsóry FC 19 éves kapusát, Juhász Bencét.

Juhász Bence távozik Mezőkövesdről, és az Újpest játékosaként folytatja pályafutását – közölte a hivatalos oldalán a lila-fehér klub csütörtökön.

A 19 éves, 200 centiméter magas kapus a Diósgyőr utánpótlásából 2019-ben került Mezőkövesdre, az első csapatban 2024. május 17-én mutatkozott be, az MTK elleni NB I-es mérkőzésen (1–1). A mögöttünk hagyott idényben ősszel még többször is csak a kispadon ült, tavasszal viszont már kirobbanthatatlan volt a matyóföldi együttesből – a másodosztályban 21 találkozón védett, 1890 percet töltött a pályán, 20 gólt kapott, nyolc alkalommal maradt érintetlen a hálója. Érdekesség, hogy tavaly is egy mezőkövesdi kapus volt a lilák első nyári szerzeménye, akkor az olasz Riccardo Piscitelli.

„Nagyon tetszett a felvázolt terv, amit elém tettek, úgy gondolom, ez a klub azon a szinten van, ahonnan ha keresik, akkor az ember nem gondolkodik sokáig. Boldog vagyok, hogy sikerült ideigazolnom, és annak is örülök, hogy Riccardo is itt van, hiszen korábban is rengeteget tanulhattam tőle, remélem, itt még többet tudok” – mondta Juhász Bence a lilák közleményében.

A klub nem árulta el, Juhász szerződése hány évre szól, annyit lehet tudni, hogy hosszú távon terveznek vele.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Juhász Bence (Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Mirón, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: Dénes Csanád Vilmos (Zalaegerszegi TE FC), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus), Jonathan Levi (svéd-olasz, Puskás Akadémia FC), Milos Pantovics (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Petar Sztanics (szerb, Topolyai SC – Szerbia)
Távozók:  –
Kölcsönbe távozók:  –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vincent Onovo (nigériai, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
6 órája

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
16 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
21 órája

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a Paksnak a régóta várt győzelemhez

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 18:53

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51
Ezek is érdekelhetik