Tímár Krisztián: Minden sikerélményre szükségünk van

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.04.01. 13:22
Tímár Krisztián kedden igyekszik megmutatni a nyíregyháziaknak a kupaelődöntő felé vezető utat (Fotó: Czinege Melinda)
Kedden Zalaegerszegen a továbbjutásért indul csatába a labdarúgó Magyar Kupában Tímár Krisztián vezetőedző nyíregyházi csapata, amely a szombati paksi pontszerzésben is reménykedik.

NEM PANASZKODHATNAK KILOMÉTERHIÁNYRA ezen a héten a Spartacusnál, a nyíregyháziak kedden Zalaegerszegen, szombaton Pakson lépnek pályára. A kétfrontos harcban előbb a kupaelődöntőbe jutás a tét, a bajnokságban pedig élesedik a harc a bennmaradásért, így nemcsak logisztikailag, hanem szakmailag is menedzselni kell ezt a nehéznek ígérkező hetet a csapatnál.

„Hétfőn keltünk útra Zalaegerszegre, a meccs után ott alszunk és edzünk, szerdán térünk haza, ahonnan pénteken Paks felé vesszük az irányt – kezdte az utazásszervezéssel a lapunknak adott nyilatkozatát Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője. – Ami a csapat összeállítását illeti, nyilván lesznek változások a múlt szombathoz képest, ahogy olyan futballisták is, akik dupláznak. Bár a bajnoki bennmaradás az elsődleges, most olyan időszakot élünk, amikor minden sikerélményre szükségünk van. Ha pedig a remélt jobb bajnoki folytatás oltárán fel akarnánk áldozni a keddi kupameccset, akkor mit kellene mondanom a játékosoknak?! Hogy ne jussunk tovább? Ilyenre én nem vagyok hajlandó, különben is bajnoki riválissal játszunk, amely hasonló helyzetben van, mint mi. Szeretnénk a közelmúltbeli zalaegerszegi meccs tapasztalatát is felhasználni a keddi jó eredmény elérése érdekében.”

Amikor legutóbb, február végén, március elején hasonló hete volt a Szparinak, mint most, vagyis kedden kupameccset, szombaton bajnokit játszott, az MK-ban sikerült legyőznie (1–0) a Puskás Akadémiát, majd 0–0-ra végzett a ZTE elleni bajnokin idegenben. Egy ilyen továbbjutás-bajnoki döntetlen kombinációval most is beérné a vezetőedző?

„Nem hangzik rosszul, úgyhogy azt hiszem, igen – vágta rá Tímár Krisztián. – Nyilván minden meccsen a győzelem a cél, de a Paks van annyira jó csapat, hogy az otthonában megbecsülendő a döntetlen. Megvannak azok a kulcsmeccseink, amelyeket elsősorban hazai pályán meg kell nyernünk a bennmaradáshoz, de mint a Puskás elleni bajnoki után is mondtam, szükségünk van a bravúrpontokra is, és a paksi ebbe a kategóriába tartozik.”

Hír még Nyíregyházán, hogy a szombati bajnoki 54. percében be-, majd kényszerből a 81. percben lecserélt Kovácsréti Márk nem szorul műtéti beavatkozásra a Puskás Akadémia ellen kiugró válla miatt, de a sérülés következtében így is hosszabb kihagyás vár rá.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Kedd
19.30: Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szerda
17.00: Kisvárda Master Good (NB II)–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
19.45: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Csütörtök
19.30: MTK Budapest–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
20 órája

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A DVSC korábbi légiósát szerződtette a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 21:40

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05

Felkészülés: új játékos volt a Csíkszeredában és a Nyíregyházában is, csak gól nem született

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:22

Felkészülés: a Nyíregyháza és a Kisvárda is közzétette a Törökországba utazó játékosok névsorát

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 11:14

Tóth Balázs: Rájöttem, hogy nagy ajándék az egészség

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 09:06

Varga Kevin távozott Nyíregyházáról, és a Honvédban folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.01.04. 20:19
Ezek is érdekelhetik